2010. 09. 22.

GLUTÉNMENTES KUKORICALEVES

A tegnapi menü kukoricaleves és császármorzsa volt.

Már régóta ki akartam próbálni, milyen a kukoricából készült leves és most volt itthon rengeteg.. Mondhatom, nagyon finomra sikerült, férjuram is jóízűen kanalazta. :)
Nagyon gyors és egyszerű. Póréhagymát, újhagymát karikáztam és olajon megpirítottam, majd fokhagyma is került bele. Szinte egy időben hozzátettem a fagyasztott kukoricát, majd amikor már felolvadt, egy kis maradék konzerv kukorciát is. Amikor átforrósodott a kukorica, felöntöttem vízzel (ami bőven ellepte) és sóval, borssal, ételízesítővel, petrezselyemmel fűszereztem. Kb. 10 percig főztem a kukoricát, majd az egészet összeturmixoltam (de nem teljesen pépesre). A sűrű levest visszatettem a tűzhelyre és amikor újra felforrt, hozzáadtam (laktózmentes) reszelt sajtot. Néhányat rotyogott, míg elolvadt a sajt és kész is.
A tetejére pirított bacon került.

2010. 09. 15.

GLUTÉNMENTES GULYÁSLEVES ÉS FRANKFURTI LEVES

Kezdődik az az időszak, amikor jól esik ebédre vagy vacsira egy meleg leves.
Hétvégén a marhapöriből megmaradt marha lábszárból gulyásleves készült, ma pedig jó kis frankfurti levessel leptem meg magam.

2010. 08. 25.

BLOG A FACEBOOK-ON

Újdonságként a blog felkerült a facebook-ra is, itt éritek el >>
Ha tetszik az oldalam, csatlakozz bátran (bal oldali dobozban van rá lehetőség), igyekszem a blogos megjegyzéseken kívül egyéb hosszabb-rövidebb hasznos infóval, tanáccsal szolgálni.

2010. 08. 24.

2010. 07. 29.

SVÁBHEGYI VENDÉGLŐ - ÉTTEREMAJÁNLÓ

Tegnap végre eljutottunk a Svábhegyi vendéglőbe, ahol szinte az összes ételt elkészítik gluténmentes verzióban.
Már az étlap is nagyon jól hangzott, amikor a honlapon olvasgattam, de a valóságban még jobb volt.
Gyömbéres kacsamellet ettem narancssalival és belekóstoltam a báránycsülökbe, ami valami hihetetlen finom volt.
A főétel után már tele voltunk, de "muszáj" volt megkóstolni a palacsintát, mivel gluténmentesen eddig csak itthon ettem és már nagyon régóta vágytam a balatoni palacsinta ízre. Pont olyan jó volt, mint amilyet szerettem volna, természetesen nutellásat kértem... :) A többiek is gluténmentesen kérték a desszertet, így módomban állt azokat is megkóstolni. Volt egy desszert, amit kíváncsiságból kértünk ki, mégpedig a "sült tej, málna öntettel". Az is nagyon finom volt.
A vendéglő egyébként nagyon szép helyen van, a budai hegyek társaságában és a belső design, hangulat is 10-es volt.
Egyszóval mindenkinek nagyon tudom ajánlani.

HÉTVÉGI KERTI PARTI

Hétvégén férjem szülinapját ünnepeltük és ez alkalomból leruccantunk szülővárosába, Pécsre. Azon túl, hogy családot látogattunk, szombat este hugicámmal együtt felmentünk egy kedves barátunk telkére sütögetni. A bevásárláskor még saslikot terveztünk, így vettünk egy kis pulykahúst, gombát, hagymát és salátához való zöldségeket. Amikor elkezdtük felhúzni a nyársra a hozzávalókat, rájöttünk, hogy mennyivel egyszerűbb egyben (pálcika nélkül) megsütni őket. Ehhez ráadásul egy jó kis tárcsa is a rendelkezésünkre állt, amiből igazán fincsi ízek "sültek ki". :)

2010. 07. 21.

RÁNTOTT PÁRIZSI SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ GLUTÉNMENTES KOVÁSZOS UBORKÁVAL

Ma már szinte bármit megvehetünk a boltban, készíthetünk a lazactól kezdve a vaddisznóig bármit, néha mégis jó a gyermekkori ízekhez visszatérni.
A rántott párizsi az az étel, amit ma már ritkán készítek, ezért most nem "csak" feltétként készítettem, hanem kukoricás rizzsel főételként.
Igazán egyszerű és gyors, nincs benne semmi különleges, néha mégis nagyon jól esik.

2010. 07. 07.

GLUTÉNMENTES GUACAMOLE - AVAGY AVOKÁDÓKRÉM

Az utóbbi hetekben többször is elkészítettem ezt az avokádókrémet, ami pirítósra kenve isteni nyári éteknek bizonyult. Persze egy kis kukoricalisztből készült chips-hez sem utolsó mártogatós.

Az avokádóval nem olyan régen ismerkedtem meg és nagyon a szívembe zártam. Nagyon finom és egészséges is. (Jó hatással van a szívre, erekre és csökkenti a koleszterinszintet.)

2010. 06. 14.

PULYKAFALATOK PALACSINTATÉSZTÁBAN KELKÁPOSZTA SALÁTÁVAL

A spenóthoz hasonlóan a kelkáposzta sem egy közkedvelt zöldség, ebből is leginkább főzeléket szoktak csinálni. Nem tudom miért, de valahogy nyersen nem sűrűn készítenek belőle bármit.
Főzelékben én nem igazán szeretem, de már egy ideje tervezem, hogy nyersen is kipróbálom.
Sokkal ízletesebbnek bizonyult, ráadásul nyersen benne marad az összes vitamin és tápanyag.

A kelkáposzta volt az alapötlet, salátának szántam, ehhez készültek a palacsintatésztában kisült pulykamell falatkák. (A falatok pedig a kelkáposzta fedőleveleire kerültek, így még gusztusosabban lehet tálalni.)

A húst gondolom nem kell nagyon részleteznem, csináltam egy sűrű palacsintatésztát kukoricalisztből, tojásból, sóból és tejből. Reszeltem bele egy kis sajtot is, és ebbe forgattam a felcsíkozott pulykamelleket. Pici olajban kisütöttem őket.

A salátába került felaprított kelkáposzta, paradicsom, kígyóuborka. Öntetként pedig balzsamecet és cukor, só, bors.

SPENÓTOS TÉSZTA FETASAJTTAL

A spenótból általában főzeléket csinálnak, amit a gyerekek nagy része utál. Szerencsére most már egyre többen szeretnek kísérletezni és elszakadni a tipikus magyar ételektől.
Sokkal izgalmasabb tud lenni a napi étkezés, ha az ember szeret új ízeket, dolgokat megkóstolni. Ami pedig a legjobb, hogy 15-30 perc alatt szinte ünnepi fogások kerülhetnek az asztalra, így munka után is könnyedén ehetünk finomakat.

A spenót nekem sem volt a kedvencem, az utóbbi 1-2 évben kezdem megszeretni, mert rájöttem, hogy a "csúnya zöld" főzeléken kívül mennyi minden mást lehet belőle készíteni. Sokan használják a mirelit spenót püréket, és így nem is tudják milyen más, ha pl. spenót levelekből készítünk valamit. Annak, aki nem szereti a spenót főzeléket, érdemes megkóstolnia a nyers spenót leveleket, mert teljesen más íze van így, akár salátának is elkészíthető.
Én most bébi spenót leveleket kaptam, amiből egy igazán frissítő, üdítő nyári tésztaétel készült. Ilyen melegben nagyon jól esett.

Egy lábosban lilahagymát pirítottam egy kis olívaolajon, majd belekerült jó sok fokhagyma (ami a spenóthoz elengedhetetlen). Nem kell sokáig pirítani, csak épphogy megpuhuljanak. Ekkor belekerültek a felaprított spenótlevelek, amiket kicsit megfonnyasztottam és az egészet meglocsoltam citromlével, valamint belereszeltem egy kis citromhéjat. Közben kifőztem a gluténmentes tésztát.
Az elkészült tésztára halmoztam a megfonnyasztott spenótot, megszórtam fetasajttal és friss bébi spenót levéldarabokkal.

JUHTÚRÓVAL TÖLTÖTT GOMBAFEJEK

A hétvégi nagybevásárlás alkalmával szereztünk nagyobb gombafejeket és elhatároztuk, hogy jól megtömjük kapros juhtúróval.
Be kell valljam, még sosem ettem juhtúrót, ezért sütés előtt belenyaltam, hogy tudjam mire számítsak. Meg kell mondjam, már értem, miért is vannak oda érte és miért nem szimpla tehéntúrót nyomkodnak szegény gombákba. Valami hihetetlen finom, krémes és lágy, legszívesebben csak úgy felfaltam volna magában az egészet. :)
A krémessége miatt mi nem kevertünk bele tejfölt sem, és nem pirítottunk hagymát a gomba tönkjével. Egyszerűen a kaporral ízesített juhtúrót a gombafejekbe töltöttük és kb. negyedórára betoltuk a sütőbe. Az elkészült gombákra még egy kis friss kakukkfű került. Krumplipürével ettük.

2010. 06. 11.

TONHALAS TORTILLA

A tegnapi oldalas után, ebben a dög melegben valami egyszerű, könnyed ebédre vágytam. Sajnos nagybevásárlás előtt állva kifogytunk a zöldségekből, pedig leginkább egy saláta esett volna jól. Ahogy nyári ételötletek után kutattam a neten, felmerült a tortilla lehetősége. Nagyon sokan pikáns, fűszeres csirkehússal készítik, én most tonhalas variációt készítettem.

Sosem csináltam még tortilla-t, főképp nem gluténmentesen, így nem tudtam lesz-e ebédem, de már régóta ki akartam próbálni. A tortilla eredetileg is kukoricalisztből készül, de itthon leginkább búzalisztes változatát árulják a boltokban. Sok ételnél a gluténmentes liszt másképp viselkedik, de gondoltam, ha a mexikóiak képesek kukoricalisztből ilyet készíteni, akkor ennél pont hogy nem lesz probléma a glutén.
A tapasztalat kicsit mást mutatott, legalábbis így elsőre. Magát a tésztát meglepően jól meg tudtam csinálni, a nyújtásnál viszont előjött a szokásos a töredezési probléma. Azt sajna nem tudom, hogy az eredeti tortilla-nak milyennek kellene lennie, lévén, hogy a bolti búzalisztes tortilla nem minta. Mindenesetre elég jóra sikerült a töltelékkel és nem maradtam éhen. :)
A megsült tortilla-kat alufóliával letakartam, és így kissé felpuhult, és könnyebben kezelhető, félbehajtható lett.

Tortilla hozzávalók (4 személyre):
30 dkg gluténmentes liszt (én a Coelipan-t és kukoricalisztet 2/3-1/3 arányban kevertem)
4 ek olaj
sütőpor
langyos víz (kb. 3 dl)

A liszthez hozzáadtam a sót, sütőport, olajat majd a víz felét. Jól elkevertem és elkezdtem hozzáadni a maradékot, annyit, hogy egy jól kezelhető, nem ragacsos tésztát kapjak. 5-10 percig kell dagasztani, 10-12 gombócba szedni, majd 15-20 percig nedves konyharuhával letakarni.
A pihentetés után a gombócokat 1-2 mm-es kör alakra kell nyújtani és a palacsintához hasonlóan barna foltosra sütni mindkét oldalát.
(Én féladagot csináltam, így 6 kisebb lap lett, ez bőven elég 2 főre szerintem.)

Tonhalas töltelék:
Egy nagyobb tonhalkonzervből kiöntöttem az olajat egy lábosba, amin újhagymát pirítottam, de csak épp annyira, hogy megpuhuljon és ne legyen nagyon erős. Ezután beletettem a tonhalat is, szétnyomkodtam, majd meglocsoltam citromlével. A mirelit kukoricát közben mikróban felolvasztottam és hozzákevertem a tonhalhoz, összeforgattam és friss korrianderlevéllel, bazsalikommal fűszereztem.

2010. 06. 10.

SÜLT OLDALAS HÁZI BBQ SZÓSSZAL

Akármennyire próbálok egészségesen főzni és minél több zöldséget, gyümölcsöt enni, néhány könnyed nap után mindig megkívánok valami jó kis kiadós húsételt.
Nemrégiben betáraztam egy kis oldalast, amit leginkább akkor eszünk, ha hazalátogatunk szüleinkhez, ez került ma az asztalra. :) Isteni finom lett. Semmi különöset nem csináltam, de pont olyan ropogós lett, amilyenre vágytam már régóta és egy fincsi házi készítésű barbecue szósz is került mellé. 

Sült oldalas:
A húsi darabokat betettem egy jénaiba, sóztam, borsoztam és őrölt köménymaggal ízesítettem. A húsok közé jó sok fokhagyma került (ha nem beletömködjük, akkor is áthatja az egészet a fokhagymaíz, és így még jobban átsülnek a hagymák). Aláöntöttem még egy pici olívaolajat és vizet, majd alufóliával letakarva sütöttem 1-1.5 órát. Időközben néha meglocsoltam a lével. Amikor a hús megpuhult, levettem az alufóliát és a hús mindkét oldalát 10-15 perc alatt jó ropogósra sütöttem.

Szósz:
Egy vöröshagymát kockára vágtam és pici olívaolajon megpirítottam, amibe belekerült 2 nagy gerezd fokhagyma. Amikor üvegesre pirult, megszórtam 1-2 ek. cukorral, majd felöntöttem ketchuppal és egy kis paradicsomsűrítményt vízzel higítva. Hozzáadtam még 1-1 ek. Worchester szószt és balzsamecetet, valamint 1-2 ek. mustárt. Az egészet 30-60 percig kell forralni.
(Lehet akár ebbe a szószba forgatva tepsiben kisütni a húst, vagy akár grillezni. Én most mártás szerűen használtam a húsi mellé.)

Köretként krumplipürét készítettem, amit én kicsit hígabban szeretek és a tejen, vajon kívül egy kis tejfölt is tettem bele. Az egészet pedig botmixerrel csináltam krémes állagúra.

2010. 06. 08.

NYÁRKÖSZÖNTŐ EBÉD - GLUTÉNMENTES GYÜMÖLCSLEVES ÉS CSÁSZÁRMORZSA

Akárhányszor családot látogatunk, sosem térünk haza üres kézzel. Ha mást nem, néhány üveg befőtt, lekvár mindig velünk utazik. Mivel már jó néhány gyümölcsbefőtt felhalmozódott a "kamrapolcon", és egyébként is beköszöntött a nyár, ma egy gyors gyümölcsleves készült, a maradék szilvából pedig császármorzsa "feltét".

Gluténmentes gyümölcsleves:
A befőtt gyümölcsöket (cseresznye, szilva, alma) kimagoztam, betettem egy lábosba és felöntöttem vízzel. Ízesítésként belekerült egy pici só, cukor, fahéj, forralt bor fűszerkeverék és lime-nak a leve.
Mivel a gyümölcsök már eleve puhák voltak, csak épp annyira forraltam össze, hogy az ízek összeálljanak, majd egy kis kukoricalisztes tejföllel behabartam és még egyszer felforraltam.

Gluténmentes császármorzsa:

Hozzávalók (2 fő részére):
12,5 dkg gluténmentes liszt (pl. Coelipan)
2 dl tej
2 tojás
5 dkg cukor
1 vaníliás cukor (pl. Haas)
5 dkg vaj (pl. Rama)

Elkészítés:
  • A tojást szétválasztottam, a sárgáját habosra kevertem a cukorral.
  • A tojásfehérjét kemény habbá vertem.
  • A lisztet összekevertem a tejjel és cukros tojással.
  • A vaj felét megolvasztottam és ez is belekerült a lisztes masszába.
  • A tojáshabot finoman beledolgoztam a tésztába.
  • A vaj másik felét felforrósítottam a serpenyőben, és beleöntöttem a tésztát.
  • Egy ideig hagytam egészben megsülni, hogy az alja megpiruljon, majd darabokban megfordítottam. Amikor a tészta nagyjából mindenhol átsült, folyamatos kevergetés mellett morzsás állagúra "tépkedtem" a fakanállal.


Általában házi sárgabarack lekvárral szokták enni, én most a befőttből megmaradt szilvákat főztem "lekvárnak". A szilvákat kimagoztam, a robotgépben felaprítottam annyira, hogy még kicsit darabos legyen. Kis cukorral kb. 20-30 percig főztem (fél üveg szilvát). Ez került végül a morzsára. Nagyon fincsi lett.

2010. 05. 30.

SERPENYŐBEN SÜLT LAZAC EPRES AVOKÁDÓ SALÁTÁVAL

A tegnapi vadas után ma egy könnyed, egészséges ebéd készült. Nagy kedvencem került ma az asztalra, a lazac. Az elkészítés a korábbiak alapján történt, gyömbérrel megszórva, szójaszósszal megöntözve sütöttem, majd citrommal locsoltam.

Az egészséges vonalat követve ma nem a megszokott krumpli vagy rizs készült köretként, hanem egy nagyon fincsi saláta szolgált kiegészítésként.
Tegnap sikerült beszerezni puhára érett avokádókat, így ez volt az alap.
Az avokádót körbevágtam hosszában, majd kicsit elcsavarva elválasztottam a két darabot. A magját könnyen ki lehet venni, ha már érett, és a gyümölcshúst egy kanállal ki tudjuk kanalazni.
A kikapart avokádót kis darabokra vágtam és egy tálba tettem salátalevelek társaságában. Ehhez került még a feldarabolt eper, ami nagyon jól kiegészítette az avokádó "semleges" ízét és színesebbé is tette a salátát. Tettem még bele magkeverekét, amiben napraforgómag, tökmag és hasonlók voltak.
A salátára öntetként egy kifacsart  citrom leve és néhány csepp olívaolaj került, valamint só, bors. Hűtőben 15-30 percig állni hagyva, még jobban összeérnek az ízek.

2010. 05. 27.

STRUCC STEAK GLUTÉNMENTES YORKSHIRE PUDDINGGAL, SZILVAMÁRTÁSSAL

Tegnap házassági évfordulót ünnepeltünk, így különleges vacsi készült.

Korábban betettünk a mélyhűtőbe egy darabka strucc combot, ez most megfelelő alapanyag volt, hisz nem minden héten eszik az ember ilyet. :) Ma már elég könnyen beszerezhető ez a hús is, és egyáltalán nem olyan drága. Ráadásul egészséges is (alacsony a zsír-, koleszterintartalma, magas a vas- és fehérjetartalma).

Strucc steak:
Steak sütésnél szinte kötelező bepácolni a húst, így lesz fincsi puha és omlós. A legjobb ha egész éjszakán vagy akár napokon át pácolódik, nekem most kb. fél napot sikerült, de így is érezhető volt a hatás. A pácolásnál nagyon jól jön egy vákumozható doboz, de jó módszer a Nigella-féle zacskós pácolás. Azt is jó tudni, hogy a pácolásnál nem használunk sót, csak sütéskor. Ez esetben még sütésnél sem használtam és nem is hiányzott.
A strucc combot felszeleteltem vastagabb szeletekre és kikloffoltam őket. A szeleteket bekentem a következő masszával: 4-5 ek. mustár, 1 vöröshagyma, 3 g. fokhagyma, frissen őrölt bors, korriander, oregano és tárkony. A bekent hússzeleteket betettem egy dobozba, és került rá olaj, majd jól lezárva betettem a hűtőbe. (Sütés előtt kb. fél órával ki kell venni, hogy felvegye a szobahőmérsékletet.)
Sütéshez a goffrisütő grilles lapját használtam, nem kell túl sok idő neki, 6-8 perc alatt puhára és omlósra sül. (Persze attól függ, ki hogy szereti.)

Gluténmentes yorkshire pudding:
Ez egy brit különlegesség, amit kifejezetten sült húsokhoz szoktak pl. készíteni köretként. Néhány napja Nigella pont ilyet csinált a tv-ben, és kedvet kaptam hozzá.
Mielőtt hozzákezdtem, megnéztem néhány videót és elolvastam több receptet is, és kb. mindenki máshogy csinálja. Így hasraütés szerűen próbáltam ki az egyik receptet, ami végülis bevált, csak a tészta mennyisége nem lett eltalálva. Kicsit laposabb lett, mint szokott, de így is nagyon finomra sikerült. Talán a Coelipan miatt (amiben burgonyapehely, burgonyakeményítő van) még krumplis íze is lett, egyszóval olyan volt kb. mint egy krumplisfánk. Már ezer éve nem éreztem ilyen ízt. :)

Hozzávalók:
120 g gluténmentes liszt (pl. Coelipan)
1 tojás
6 ek. hideg víz
1 dl meleg tej

Elkészítés:
A lisztet összekevertem a sóval, a tojást pedig a vízzel majd hozzáadtam a liszthez. Ezután belekerült a tej is. Az elkészült palacsintatészta szerű masszát legalább fél órát pihentetni kell.
A sütőt 220-230 fokra elő kell melegíteni úgy, hogy a tepsit/formát is betesszük az olajjal/vajjal együtt. Én muffinformát használtam és Rama darabokat tettem mindegyik kis lyukba. Amikor elérte a megfelelő hőmérsékletet (szinte füstöl a vaj), kivesszük a formát és gyorsan beletesszük a tésztát. A 12 lyukas muffinsütőbe dupla adag tésztát simán lehet szerintem tenni.
Ne tömjük meg mint ha muffint sütnénk, mert a tészta elvileg nagyon-nagyon megdagad. A sütési idő 10-15 perc. (Amikor már jól megdagadt és aranybarna a teteje, akkor jó.) Miután megsült, kapcsoljuk le a sütőt, de néhány percig még ne vegyük ki, pihentessük nyitott sütőajtó mellett.

Szilvamártás:
Ez akár el is hagyható, mert a húsi nagyon ízletes ilyen páccal.
A kimagozott szilvákat vörösbor és víz keverékében feltesszük főni. Cukorral, pici sóval, szegfűszeggel és fahéjjal ízesítjük. Amikor az alkohol már elpárolgott és a szilva megpuhult, kicsit kihűtjük és leturmixoljuk. Ezután visszatesszük a tűzhelyre, és kukoricalisztes tejföllel behabarjuk.

2010. 05. 24.

GLUTÉNMENTES "MALAKOFF TORTA"

Hétvégén ünnepeltük édesapám szülinapját, és elterveztem, hogy elkészítem a család kedvenc tortáját, amit annak idején szinte minden évben min. 1x ettünk, gluténos verzióban.
A torta alapja a babapiskóta, a gluténmentes variációból viszont nem egyszerű megcsinálni, ezért most piskóta tésztából próbáltuk ki. Nagyon jól sikerült, elég hamar el is fogyott. :)
A neten körbenézve kiderült, hogy a malakoff tortának nem pont ez a receptje, de mi valamiért így hívtuk mindig. A lényeg, hogy nagyon finom, nem túl édes és eddig mindenkinek ízlett, aki megkóstolta.

Hozzávalók:
20 dkg mogyoró (sötétbarna héjú)
babapiskóta/piskótatészta
2 tojás
15 dkg Rama
15 dkg porcukor
tej
rum aroma

Elkészítés:

1. Piskóta sütés
Hozzávalók: 6 tojás, 6 ek. cukor, 1 cs. vaníliás cukor (pl. Haas), 6 ek. gluténmentes liszt, 1 cs. sütőpor, (pl. Haas) só.
Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a cukorral habosra keverjük, a fehérjét pedig pici sóval kemény habbá verjük. A liszthez hozzáadjuk a sütőport, majd a tojássárgás cukrot, ezután pedig a fehérjehabot óvatosan és fokozatosan hozzákeverjük. A 180 fokra előmelegített sütőben 20-30 perc alatt aranysárgára sütjük. Az első kb. 20 percben nem szabad a sütő ajtaját kinyitni, mert összeesik a tészta!!

2. A piskóta tésztát kihűteni és vízszintesen 3 részre felszeletelni. Én eleve kör alakú tortaformában sütöttem a piskótát, a piskóta karikák így könnyedén visszahelyezhetőek a formába.

3. A mogyorót le kell darálni, majd a tojással és kb. 1 dl tejjel felfőzni. A sűrű masszát ezután ki kell hűteni.

4. A vajat a porcukorral ki kell keverni, és hozzáadni a mogyorós masszához, és jól kikeverni az egészet,  ez adja a torta krémjét. Érdemes robotgéppel dolgozni.

5. A tortaformába belekerült az 1. piskótalap, amit langyos rum aromával ízesített tejjel locsoltam. 1 karikára kb. 1-2 dl tejet használtam. Jól át kell áztatni, de ne annyira, hogy később szétessen vagy ne legyen szeletelhető. A meglocsolt tésztára került egy a krém fele, majd megint tészta és krém, a tetejére pedig tészta kerüljön mindig!! A felső tésztalapot is meglocsoltam.

6. Az elkészült tortát 1 éjszakára hűtőbe kell tenni. (Tortaforma helyett lehet pl. lábosba pakolni a rétegeket, és éjjel összeáll, majd másnap kiborítható egy tálcára.)

7. Másnap tejszínhabbal be kell vonni. (Én most csak a tetejére tettem, de az oldalára is lehet tenni, akkor még szebben mutat.) A tejszínhabra díszítésként egész mogyorók és csokidara került.


2010. 05. 19.

GLUTÉNMENTES KEFIRES SÜTI

Hétvégén egy gyors kevert tésztás, kefires süti készült. Azon kívül, hogy egyszerű és gyors, ezerféleképp elkészíthető, hisz bármilyen gyümölcsöt tehetünk a tetejére. Lényege, hogy minden hozzávalót a kefires dobozzal mérünk ki.

Hozzávalók:
2 kefir (esetleg joghurt)
4 doboz gluténmentes liszt (én Coelipan-t használok)
1 doboz cukor
1 doboz olaj
4 tojás
1 cs. vaníliás cukor (pl. Haas)
1/2 cs. sütőpor (pl. Haas)

Elkészítés:
A fentieket összekeverjük, tepsibe öntjük, a tetejére jó sok gyümölcsöt halmozunk és 20-30 percig sütjük. Mi most a tésztába egy kis kakaót is kevertünk, gyümölcsként pedig banánkarikák kerültek.

GLUTÉNMENTES SAJTOS TÉSZTA

Egy igazán gyors ebéd vagy vacsora.
Én általában a Tóthék tésztája családból szoktam a zöldségeset készíteni, de bármilyen gluténmentes tészta megteszi.

A tésztát kifőzöm. A főtt tésztát sózom, borsozom, összekeverem tejföllel, amit megbolondíthatunk zúzott fokhagymával. Teszek bele kockákra vágott gluténmentes sonkát, párolt brokkolit, esetleg karikázott újhagymát és az egészet megszórom frissen reszelt parmezán sajttal. (A brokkolit nagy átlagban a fagyasztóból veszem elő és néhány darabot mikróban felolvasztok, ez tovább gyorsítja a dolgot.)

2010. 05. 16.

TEJSZÍNES FEHÉRBOROS HÚSSZELETEK

Pénteken egy régi receptet kerestem elő, mert már rég ettünk ilyet és ez az egyik kedvencünk.
Lehet csirke-, pulykamell szeletekből, de akár sertéscombból, karajból is készíteni.

Hozzávalók:
4 szelet hús
5 dkg Rama
1 vöröshagyma, néhány gerezd fokhagyma
1 ek. mustár
pirospaprika
só, bors
1 dl fehérbor
1 dl főzőtejszín (pl. Parmalat)
2 tk. kukoricaliszt
5 dkg sajt

Elkészítés:
A hússzeleteket (én most pulykamellet használtam) serpenyőben elősütjük, majd kivesszük őket. A megmaradt zsiradékban a hagymákat megpirítjuk, hozzáadunk pirospaprikát, fehérbort és mustárt és ebbe visszatesszük a húsikat. 20-30 percig pároljuk, amíg kimegy az alkoholtartalom. A húst ezután tűzálló edénybe tesszük, a serpenyőben maradt hagymás, boros mártásalaphoz hozzáadjuk a lisztes tejszínt és összeforraljuk. Ezt locsoljuk a hússzeletekre és az egész tetejére reszelt sajtot szórunk. Alufólia nélkül betoljuk a sütőbe, de csak annyira, hogy a sajt rápiruljon.
Rizzsel szoktam tálalni.

2010. 05. 13.

RÁNTOTT MOZARELLA DIÓS BUNDÁBAN

Mivel a sajthoz nagyon jól illik a dió, a gluténmentes zsemlemorzsába (pl. Mester család) most durvára darált dió is került. A tojásba egy kis sót és bazsalikomot szórtam. A felszeletelt mozarellákat tojásba, majd a diós morzsába duplán forgattam és néhány perc alatt serpenyőben megsütöttem.
A sajt mellé tepsis krumplit csináltam: a karikára vágott krumplikat elhelyeztem egymás mellé egy jénaiba és megszórtam sóval, bazsalikommal. Tettem rá pár csepp olajat, felkarikázott újhagymát, a tetejére pedig szeletelt feketeerdei sonkát. Alufóliával letakarva sült 45-60 percig, majd fólia nélkül pirult kb. 10-15 percet.

2010. 05. 11.

HÁZI MÁJKRÉM GLUTÉNMENTESEN

A hétvégéről megmaradt pulykamájból tegnap házi készítésű májkrém készült.

Egyszerű megcsinálni és legalább tudjuk mi került bele, garantáltan gluténmentes és nincs teletömve ízfokozókkal, színezőkkel, egyéb E-betűvel.

Csináltam egy pörkölt alapot, tehát vöröshagymát pirítottam, megszórtam pirospaprikával majd felöntöttem vízzel. Beletettem a felkockázott pulykamájat és majorannával, kakukkfűvel fűszereztem.
Amikor a máj megfőtt, egy lilahagymával bekerültek az aprítógépbe (persze előtte a májat lehűtöttem). Pici só és Rama került még bele, és krémes állagúra kevertem.
Nagyon fincsi lett, férjem csak úgy kente a pirítósokat egymás után. :)

2010. 05. 10.

GLUTÉNMENTES ZÖLDBORSÓFŐZELÉK

A mai menü zöldborsófőzelék sült virslivel.

Vöröshagymát pirítottam, majd hozzáadtam a zöldborsót. Rászórtam egy pici cukrot és sót, összeforgattam, majd felöntöttem egy kis vízzel. Tettem hozzá még ételízesítőt és pároltam kicsit. Miután a borsó megpuhult, megszórtam kukoricaliszttel és elkezdtem felönteni laktózmentes tejjel. Ízlés szerint lehet sűríteni, vagy több tejjel felfőzni. Én szeretem, ha nem csak borsóból áll. :)
A virslit bevagdostam és serpenyőben pirosra sütöttem.

PULYKASZÁRNYLEVES ÉS MÁJ VAJBAN SÜLT KÖRTÉVEL

Pénteken épp a paprika tv-re tévedtem és a kulináris randevúkban felkaptam a fejem az egyik receptre. Egyébként is májat terveztem a hétvégére, amihez még nagyobb kedvet kaptam a műsor láttán.

Máj vajban sült körtével:
A körtét cikkekre szeleteltem, majd egy serpenyőben vajban addig sütöttem, amíg színt kapott. Ekkor a körték kikerültek egy tányérra, és a maradék vajban kisütöttem a pulykamájakat. A májat frissen tört zöldborssal, egy kis majorannával és kakukkfűvel fűszereztem, majd amikor átsültek, visszatettem mellé a körtét és öntöttem rá egy kis fehérbort. Így együtt pároltam, amíg az alkoholtartalom elpárolgott. Az eredeti receptben almabort használtak, és pirítóson tálalták, így én sem csináltam hozzá külön köretet.

A máj előtt pulykaszárny levest falatoztunk, ami az egyik kedvencem.
Egy kis hagymát pirítottam, rátettem a pulykaszárnyat és ezt is pirítottam kicsit majd felöntöttem vízzel. Sóval, ételízesítővel fűszereztem és főztem a húst egy darabig. Amikor már kezdett puhulni, mentek bele a zöldségek (sárga-, fehérrépa, karalábé, zeller, petrezselyem, vöröshagyma egészben). A végefelé hozzátettem még egy kis kockára vágott krumplit. A leveshez a Tóthék tésztája termékcsalád cérnametéltjét szoktam használni, ami pillanatok alatt elkészült. Lehet akár egy-két merőkanál levesben is főzni vagy bele a levesbe közvetlen.

2010. 05. 06.

CURRY-S CSIRKE

Ma valami gyümölcsös húst akartam csinálni, ezért elővettem reggel egy csirkemellet. Gyömbéres-fahéjas-mézes húsinak indult, aztán amikor megláttam az ananászkonzervet és eszembe jutott a maradék tejszín a hűtőben, inkább az indiai ízvilágot választottam.

A csirkemellet felkockáztam és pár csepp olívaolajon fehérre pirítottam, majd sóval, borssal ízesítettem. Így egy kis levet is eresztett. Mozsárban frissen "őröltem" korriandert, ezt hozzáadtam a húsihoz, egy kis gyömbérrel és curry-val együtt. Amikor kezdett elfogyni a lé, ananászlével pótoltam. A végefelé megszórtam még egy kis metélőhagymával, majd az egészet felöntöttem a maradék laktózmentes tejszínnel (kb. 1dl). Rizzsel és a húsira csurgatott mézzel tálaltam.

2010. 05. 05.

GLUTÉNMENTES PALACSINTA

Mi a leggyakrabban az amerikai palacsintát szoktuk elkészíteni, mert a gluténmentes lisztből nem mindig egyszerű a hagyományos, vékony tésztás palacsintát kisütni. Tegnap este viszont megkívántam a vékony, "strandolós" palacsintát.

A gluténmentes lisztkeverékhez adtam sót, tojást, egy kis cukrot, laktózmentes tejet, olajat és ásványvizet. Jól elkeverve, a tésztát kisütöttem a palacsintasütőben.
Töltelékként vaníliapudingot készítettem (pl. Haas), és került a palacsinta tetejére egy kis eper.

2010. 05. 04.

TEJSZÍNES-GOMBÁS GLUTÉNMENTES SPAGETTI

A hétvégi vásárláskor betáraztam egy doboz gombát, amit eredetileg meg akartunk grillezni. Gyakran szoktam a férjemnek ilyet készíteni, mert nagyon szereti. A gombát kockára vágva serpenyőben pár csepp olívaolajon szoktam meggrillezni, megszórva sóval, kakukkfűvel és petrezselyemmel. A kakukkfű iszonyatosan jó a gombához.

Ma viszont úgy döntöttem, hogy inkább tésztával készítem, mert önmagában a grillezett gomba nem túl laktató. A spagettit simán kifőztem, én a Schär-t szoktam használni.
A tejszínes mártás a következőképp készült. Vörös- és póréhagymát pirítottam egy kis olívaolajon, majd hozzátettem a felkockázott gombát és továbbpirítottam, megszórva sóval, kakukkfűvel. A sótól egy idő után levet ereszt, így én nem engedtem fel vízzel. Amikor már a gomba majdnem teljesen megpuhult, hozzátettem még fokhagymát és petrezselymet. Ezután következett a tejszín és tejföl keveréke, amibe egy pici kukoricalisztet is tettem. Összeforraltam, és tettem még bele egy kis dijoni mustárt. Tálaláskor az egészet megszórtam reszelt parmezánnal.

2010. 05. 03.

LAZAC WELLINGTON MÓDRA

A TAC-ban már egy ideje lehet kapni fagyasztott gluténmentes leveles tésztát, és ki szerettem volna próbálni, hogy milyen vele dolgozni.
Mielőtt gluténérzékeny lettem, sajnos nem volt dolgom a búzalisztes variációjával, így összehasonlítási alapom nincs, azt viszont tapasztaltam, hogy a gluténmentes variáció kicsit szétesős, repedezős. Gondolom, hogy más lisztből azért könnyebb vele bánni, mindenesetre elkészült az ebéd.

Az elkészítés a tészta töredezésétől eltekintve nagyon egyszerű és gyors. A lazac szeletet a tésztára helyeztem, amit sóztam, borsoztam. A halra spenótlevél került, és egy kis medvehagyma pesztó, ami ezesetben a fokhagymát pótolta. A tészta szélét be kell kenni tojással, és becsomagolni vele a halat. A csomagokat kiolajozott tepsibe tettem, a tetejüket szintén megkentem tojással és késsel beirdaltam a tésztát (mint ahogy a kacsamell bőrét szoktam) és kb. 20-30 percig sütöttem. Egy kis salátával tálaltam, amihez fokhagymás öntetet használtam, ez nagyon jól megy a spenóthoz.

2010. 05. 01.

GLUTÉNMENTES CSOKIS MUFFIN

Tegnap muszáj volt még az új konyhagéppel keverni valamit, és egyébként is desszertre vágytam, így egy kis muffin készült.
Mivel volt itthon egy tábla keserű csoki, amit én önmagában képtelen vagyok megenni, sütibe viszont nagyon jó alapanyag, csokis változatot csináltam most.

Hozzávalók:
1 tábla étcsoki
25 dkg gluténmentes liszt
sütőpor (pl. Haas)
1 cs. vaníliás cukor (pl. Haas)
6 dkg vaj (pl. Rama)
2 tojás
4 ek. cukor
1-2 dl tej

Elkészítés:
A csokit és vajat gőz felett megolvasztottam, majd a tűzről levéve hozzákevertem a tojásokat. Ezt hozzákevertem a többi összevalóval, majd a muffin sütőbe halmoztam a masszát és 180 fokon 20 percig sütöttem.

GLUTÉNMENTES TÖLTÖTT KRUMPLI

A krumplikat egészben betettem egy tepsibe, alufóliával letakarva, olaj nélkül sütöttem, hogy megpuhuljon. Amikor már majdnem teljesen puha, ki kell venni, félbevágni őket, és egy kiskanállal kivájni a közepét. A kikerülő krumplit apró kockákra vágtam, ha elég puha, krumplinyomóval össze is lehet őket törni. A krumplidarabokat összekevertem pirított füstölt tarjával, tejföllel, egy kis sajtkrémmel, jó sok fokhagymával és só, bors, bazsalikom került bele fűszerként. A masszát visszatöltöttem a krumplikba, és betettem őket egy kiolajozott tepsibe. Mivel én türelmetlen voltam és hamarabb kivettem az egész krumplikat, még visszatettem a masszával együtt alófóliával letakarva. Normál esetben bőven elég sajttal a tetejükön visszatolni a sütőbe és megpirítani. 
Nagyon finom és laktató így önmagában is. Egy kis zöldséggel tálaltam.

2010. 04. 29.

GLUTÉNMENTES CSERESZNYE KRÉMLEVES ÉS MOZARELLÁS CSIRKE

Drága férjemnek köszönhetően mostantól sok minden könnyebb lesz a konyhában.
Korábban egy olyan készletünk volt, amiben kézimixer, -haverő és egy aprítógép volt, az aprító része viszont sajnos tönkrement, és pl. a madártejhez a rengeteg tojást  elég fárasztó kézi habverővel felverni, még ha motoros is. :) 
Régóta terveztem egy komplett robotgép beszerzését, most jött el az ideje. Nagyon örülök neki, most még inkább kedvem lesz mindenféle finomságok készítéséhez. :)
(Praktikus kis gép, minden alkatrész elfér a gépben, a különböző szeletelőbetéteknek külön kis "fiókjuk" van.)

A reggelt természetesen egy banánturmix-szal kezdtük és ebédre is "muszáj" volt kipróbálnom, így krémleves készült, méghozzá cseresznyéből.

Cseresznye krémleves:
Néhány év alatt rengeteg kompót gyülemlett fel a "kamraszekrényben" a családtagoktól, így eszembe jutott, hogy kéne már velük kezdeni valamit. Egyébként is krémlevest terveztem, így esett a választás az egyik cseresznye befőttre.
A cseresznyéket kimagoztam és pépesítettem, majd hozzáadtam kis vizet és elkezdtem főzni. Fűszerként pici sót, cukrot, vaníliáscukrot, fahéjat és forralt bor fűszerkeveréket használtam. Kis ideig forraltam, majd kukoricalisztes tejföllel behabartam. Díszítésként tejszínhabot tehetünk a tetejére.

A leveshez egy kis paradicsomos-mozarellás csirke készült. Ezt is nagyon egyszerű elkészíteni.
A csirkemellet vékony szeletekre vágtam, sóztam, borsoztam és hirtelen kisütöttem egy serpenyőben. A jénai aljára helyeztem őket egymás mellé, megszórtam bazsalikommal, ráhelyeztem a paradicsom, póréhagyma karikákat majd a mozarella szeleteket. Lefedetlenül betoltam a sütőbe és kb. 20-25 percig sült, amíg ráolvadt a sajt.

2010. 04. 27.

GLUTÉNMENTES FEHÉRBABFŐZELÉK

A mai ebédre egy fehérbabkonzerv volt az alap. Szeretek betárazni lencséből, babból konzerveket, hogy bármikor elő tudjam venni, ha nem volt idő vagy csak nem volt előre betervezve az áztatás.
Ilyen formában tulajdonképp a bab (vagy lencse) már elég puha és csak az ízvilágot kell megadni, illetve főzelék esetén besűríteni.

A mai főzelék úgy készült, hogy hagymát majd fokhagymát pirítottam a lábosban pici olívaolajon. Erre került rá a felkockázott füstölt tarja, amit picit átpirítottam, hogy kijöjjenek az ízek. Ezután belekevertem a babot is  és felöntöttem vízzel (annyira, hogy ellepje). Fűszerként babérlevelet, bazsalikomot, egy pici tárkonyt használtam a són kívül. Kis ideig főztem az egészet, majd mustárral és kukoricaliszttel összekevert tejföllel sűrítettem.

GLUTÉNMENTES MOGYORÓS SÜTI

Hétvégén vendégváróként erre esett a választás, érdemes volt kipróbálni. Az alapötlet Lilahangyától származik, de néhány dolgot változtattam rajta.

Hozzávalók:
4 tojás
1 tk vaníliakivonat (én ezt vaníliáscukorral helyettesítettem)
200 g cukor
egy csipet só
200 g mogyoró
150 g aszalt sárgabarck
250 g gluténmentes liszt (pl. Coelipan)
1 tk sütőpor
1 kk reszelt szerecsendió
kb. 200 g sárgabarack lekvár

Elkészítés:
Az aszaltbarackot az eredeti recept szerint Tokaji aszúba kell áztatni, én ezt kihagytam, lévén, hogy nálunk szinte sosincs itthon alkohol. Szerintem így is nagyon fincsi lett. 1 zacskó barackot feldaraboltam pici kockákra, a sótlan pörkölt mogyorót pedig férjem mozsárban összeaprította.
A tojásokat a cukorral, vaníliával össze kell keverni, hozzáadni a barackot és mogyorót, majd az egészet a sütőporos, szerecsendiós liszthez adni. Én a sütikhez mindig Coelipan-t használok és egy az egyben be szoktam helyettesíteni. Mivel én nem használtam aszút, így a tésztához néhány kanál laktózmentes tejet kevertem, hogy elég nedves legyen ahhoz, hogy tepsibe lehessen önteni. A tészta 170 fokon 20 perc alatt szép világosbarnára sül és nagyon finom mogyoróillattal árasztja el a lakást.
Nekem sajnos nem lett nagyon magas most a tészta, hogy érdemes legyen kettévágni és úgy megtölteni a baracklekvárral, így a tetejére kentem, de ez abszolút nem csökkentette az értékét. :) Lehet csokival bolondítani, de nekem ez így is bőven elég édes volt, pedig nálam ezt viszonylag nehéz elérni. :)

2010. 04. 26.

Tonhalas tészta

Hétvégén valami húsmentes, könnyed ételre vágytam, így a tonhalas tésztára esett a választás.
A tonhal az a fajta hal, ami talán azok számára is kedvelhető, akik nem annyira szeretik a halakat és egyéb tengeri herkentyűket. Én magam is ezt szeretem a legjobban. Az étel elkészítése pillanatok alatt megvan és nagyon finom. Mindössze annyit kell tenni, hogy a tésztát kifőzzük, én a Tóthék tésztáját szoktam venni, abból is a zöldséges, színes csavart tészta a legjobb szerintem ehhez az ételhez. A tonhal konzerv tartalmát ráöntöm egy kis pirított hagymára, igazából csak átmelegítem vele, petrezselyemmel és citromlével ízesítem. Ezt a "masszát" összekeverem a tésztával és a tetejére darabolok egy kis gorgonzola sajtot, ami kifejezetten jól megy a citromos-tonhalas ízvilághoz.

2010. 04. 22.

Rántott hússzelet medvehagymásan

Mivel hétvégén a Mecsekben jártunk és szedtünk rengeteg medvehagymát, most minden ezzel készül. :)

A pulykalmell szeletekből félretettem néhány szép darabot és tejbe áztattam, amibe apró medvehagymák is kerültek. Akár egy éjszakára vagy több napra is így lehet hagyni és sokkal puhább lesz tőle a hús. Teljesen más volt így a rántott hús, mint máskor.
Az elkészítés már a hagyományos módon történt. A hússzeletekről leöntöttem a tejet, de a rajta tapadó medvehagymákat ott hagytam. Így kukoricalisztbe, tojásba majd szezámmagos zsemlemorzsába (Mester család pl.) forgattam és kisütöttem őket.
Sáfrányos rizzsel és salátával tálaltam.

(Ha valakinél szintén számít a zsír mennyisége, jó tudni, hogy olaj nélkül is lehet rántott húst sütni. Kicsit másabb, de teljesen ehető így is.)

2010. 04. 20.

Új felfedezés - Bezgluten

Hétvégén Pécsen jártunk és bekeveredtünk az Árkádba, azon belül is az Interspar-ba. Meglepő módon tapasztaltam, hogy viszonylag sok gluténmentes terméket árulnak (habár itt is vegyesen a gluténes pékáruval). Olyan termékeket is árulnak, amit én még a TAC-ban nem láttam vagy csak nem vettem észre.

Elég régóta magam sütöm pl. a gluténmentes pizza lapot, itt viszont találtam egy előkészített változatát, ami elég jól nézett ki. Próbaképp vettünk egy csomaggal és este meg is lett belőle a vacsi. Nagyon finomnak bizonyult (kívül ropogós, belül puha, és ízletes tészta), tudom mindenkinek ajánlani.
Egy csomagban 3 téglalap alakú tészta van, 1 lap akár elég lehet egy étkezésre (ha nem vagyunk farkaséhesek :)).

A gyártó cégnek itt találjátok a honlapját: http://www.bezgluten.pl

Gombás pulykamell

Ahhoz képest, hogy kiskoromban nagyon nem szerettem a gombát, mostanában viszonylag sűrűn megkívánom. A mai ebéd a töltött húsihoz hasonlóan készült.
A pulykamell szeleteket kiklopfolva megsóztam, borsoztam majd egy serpenyőben pár csepp olívaolajon hirtelen elősütöttem.
A gombát, mely ez esetben barna csiperke volt, megpucoltam, megmostam és apró darabokra vágtam. Egy kis lábosban karikára vágott póréhagymát pirítottam, amihez hozzáadtam a gombát. Fűszerként kakukkfüvet, petrezselymet és a hétvégén (Mecsekből) beszerzett apróra vágott medvehagymát használtam. Amikor kicsit megpirult és kezdett összemenni a gomba, hozzáadtam egy pici fehérbort és egy kis ideig pároltam.
Az elősütött húsikat egymás mellé fektettem a jénaiba, majd ráhalmoztam a gombát, ráhelyeztem néhány kockányi lilahagymát és alufóliával letakarva kb. fél óráig sütöttem. Ezután a fóliát leszedve, az egészet megszórtam frissen reszelt parmezán sajttal és visszatettem még kicsit pirulni.

2010. 04. 14.

Gluténmentes gyümölcskenyér

Néhány nappal ezelőtt édességre vágytam, de már elfogytak a vásárolt desszertek, így "összeütöttem" gyorsan egy gyümölcskenyeret.

Hozzávalók:
25 dkg Coelipan liszt
15 dkg Rama
15 dkg cukor
5 tojás
1/2 csomag sütőpor (pl. Haas)
20 dkg szárított gyümölcs+rum aroma
magok (dió, mandula, mogyoró..)
reszelt citromhéj

Elkészítés:
A szárított gyümölcsöket, mazsolát, magokat összekeverjük és meglocsoljuk a rum aromával.
A Rama-t megolvasztjuk (én mikróban szoktam), hozzáadjuk a cukrot, tojást és habosra keverjük.
A liszthez hozzáadjuk a sütőport, egy csipet sót, a vajas keveréket, majd a citromhéjat, gyümölcsöket és magokat is.
Előmelegített sütőben 200 fokon 30-40 percig sütjük. (Én ugyanabban a formában sütöttem, mint amiben a kenyeret szoktam, de lehet pl. őzgerincben is.)

Bacon-be tekert májvariáció

A mai ebéd is nagyon egyszerű és gyors, viszont nagyon izgalmas ízeket hordoz magában. Általában mindenki ismeri az alapreceptet, ami borzasztóan egyszerű. Fogod a májakat, körbetekered bacon-nel és megsütöd. (Én a pulykamájat jobban kedvelem mint a csirkét, de az is megfelel a célnak.)
Ezt felturbóztam kicsit a következőképp. Két dl vörösbort feltettem egy lábosba, és amikor felforrt beletettem aszaltszilvákat (fél zacskó). Addig forraltam, amíg a bor nagyjából elpárolgott és a szilvák megpuhultak. A májakat (kb. 10 db) körbetekertem a szalonnával és a feltekert bacon alá begyömöszkéltem a szilvákat. Így sütöttem a májakat, míg jó ropogós lett a bacon. Krumplipürével tálaltam.

2010. 04. 09.

Sült csirke indiai ízvilággal

Mostanában gyakran megkívánom a pikáns ízeket, így a sült csirke is kapott tegnap egy kis indiai ihletésű pácot. Joghurt hiányában fogtam 1dl tejfölt és belekevertem a következőket: apróra vágott fokhagyma, metélőhagyma, só, frissen őrölt zöldbors, korriander és currypor.
A csirkecombokat és melleket megmostam, meglocsoltam egy pici olivaolajjal és bekentem a páccal. Egy alufóliával lefedett tepsiben sütöttem  durván egy órát, majd kivettem és megöntöztem egy kis mézzel és fólia nélkül sült még kb. negyedórát. Nagyon fincsi lett :)

2010. 04. 07.

Zöldborsó krémleves

Múlt héten megkívántam a zöldborsó krémlevest, el is olvastam jónéhány receptet hozzá, mert valami különlegeset kerestem.

Az alaprecept általában annyiból áll, hogy a zöldborsót megfőzzük, leturmixoljuk és hozzáadjuk a tejszínt. Ennél ízesebb dolgot szerettem volna kipróbálni, az alapötletet egy másik blogos recept adta (dallacucina.freeblog.hu).
Én pirítottam egy lilahagymát kis olívaolajon, hozzáadtam néhány gerezd fokhagymát, majd megszórtam 1 ek. cukorral. Miután egy kicsit megkaramellizálódott, hozzáadtam 2 szem meghámozott, kockákra vágott krumplit. Egy kicsit ezt is pirítottam, majd felöntöttem vízzel, hogy bőven ellelpje. Amikor a krumpli nagyjából megpuhult, hozzáadtam 1 kis konzerv Bonduelle zöldborsót, és apróra vágott ruccola salátát. Ízesítésnek sót, ételízesítőt és egy kis bazsalikomot használtam. Az egészet összeforraltam, majd leturmixoltam és visszatettem a tűzhelyre. Miután felforrt, hozzáadtam fél dl laktózmentes főzőtejszínt és néhányat még rotyogott. A maradék tejszínbe feta sajtot kevertem és ízesítettem bazsalikommal. Ez ment a tetejére díszítésként.  Ez a sós krém igazán jól kiegészítette a zöldborsó édeskés ízvilágát.

2010. 04. 06.

Beiker gluténmentes csokoládés márványkalács - az új kedvenc

A legutóbbi TAC-os nagybevásárlásnál vettünk próbaképp egy kalácsot, mert az asztalon talált kóstoló falatkák finomnak bizonyultak.
Húsvétkor desszert gyanánt került elő a csomag, és nagyon bevált. Több napon keresztül ettem, és mindvégig nagyon puha, omlós volt, egyáltalán nem száradt ki és az ízvilága is kellemes. Tudom ajánlani.

Zöldborsós, pikáns marha


Nemrégiben a Lidl-ben találtam worchesterszószt, amit már régóta ki akartam próbálni. Egy kis marhahúst felkockáztam és bepácoltam a worchesterszósz és szezámolaj keverékébe. Sóztam, borsoztam és kicsit állni hagytam. (Természetesen annál jobb, minél több ideig pácoljuk.)

A bepácolt húst serpenyőben megpirítottam, majd bekerült egy jénaiba. A húsik közé került egy kis fokhagyma, lilahagyma kockák és egy konzerv zöldborsó (Bonduelle). Az egészet alufóliával letakarva betettem a sütőbe és addig sütöttem, amíg megpuhult a hús. Rizzsel tálaltam.

(A szezámolaj a vér és a máj koleszterinszintjét csökkenti. Fontos szerepet játszik az érelmeszesedés, a magas vérnyomás és a szívinfarktus megelőzésében. Tartalmaz: mangánt, vasat, nikkelt és természetes antioxidánsokat.)

2010. 04. 04.

Gombával töltött pulykamell

A sonka-tojás-majonézes reggeli után a mai ebédre gombával töltött pulyka készült krumplipürével.
Először a tölteléket csináltam meg, amihez a shiitake gombát használtam. (A shiitake gomba nagyon egészséges, érelmeszesedés elleni, vírus- és tumorgátló, valamint immunrendszert erősítő, koleszterincsökkentő hatását mutatták ki.)
A töltelék: egy serpenyőben póréhagymát pirítottam, majd hozzáadtam a kis darabokra vágott gombát. Sóval, borssal, petrezselyemmel és kakukkfűvel fűszereztem és addig pirítottam, amíg kicsit összefonnyadt és megpuhult.
A pulykamellszeleteket is sóztam, borsoztam és elosztottam rajtuk a tölteléket, majd egyesével feltekertem őket. Egy jénaiba kis olívaolajat öntöttem, rátettem a göngyölegeket. Alufóliával letakartam és 180 fokon kb 1 óráig sütöttem. Közben néhányszor meglocsoltam a húslé és olaj keverékével, félidőben pedig aláöntöttem még egy kis fehérbort is. Miután a hús megpuhult, levettem az alufóliát és még 5-10 percig pirítottam.
Mivel a pulykamell önmagában elég száraz tud lenni, a kisült léből egy kis mártás is készült. A fehérboros, olívaolajos húslét serpenyőbe öntöttem, és kukoricaliszttel elkevert tejszínt adtam hozzá, és ez a mártás került végül a húsra.
A húsgöngyölegeket felkarikáztam és krumplipürével tálaltam.

2010. 04. 03.

Húsvétváró hús nélkül

Nagy húsimádó lévén nem minden évben sikerül a húsmentes étkezést betartani, még erre a két napra sem, de idén elhatároztam, hogy amúgy sem árt egy kis húsmentes "diéta".

A pénteki menü paradicsomleves volt tócsnival.

Tócsni hozzávalók:
néhány szem krumpli
1-2 fej vöröshagyma
néhány gerezd fokhagyma
só, bors
1 vagy 2 tojás
kukoricaliszt
(én szoktam még petrezselyemmel, időnként olaszos fűszernövényekkel - oregano, bazsalikom)

Az elkészítése egyszerű, a legjobb egy jó kis aprítógéppel csinálni. A krumplit és hagymát lereszeljük (nagylyukú reszelővel vagy bedobjuk az aprítógépbe), beletesszük az összezúzott fokhagymát, tojást, majd megfűszerezzük. Annyi lisztet adunk hozzá, hogy összeálljon. A masszát forró olajba kanalazzuk, kicsit szétlapítjuk lepényke formákra és szép barnára sütjük a serpenyőben.
Miután átsült, papírtörlőre tesszük, kicsit leitatni az olajat, majd fokhagymás tejföllel és reszelt sajttal megszórva elrágcsáljuk.

A szombati ebédre sajtos kelbimbó volt a terv, végül viszont egész más kerekedett ki belőle. 
A kelbimbó volt az alap, ami rostban és vitaminban is gazdag, habár sokan nem szeretik. Gyerekként én sem rajongtam érte, szerintem ez tipikusan olyan zöldség, amit felnőtt fejjel szeretünk meg. Levesben is nagyon finom, de készíthető belőle akár saláta, akár köret vagy egytálétel.

Fogtam a kelbimbókat, a végeit levágtam és a külső leveleket leszedtem, majd egy lábosba tettem őket és vízzel felöntve, megsózva pároltam kb. 10-15 percig. Amikor megpuhult, leszűrtem, félbe vagy negyedbe vágtam őket. Közben egy serpenyőbe lilahagyma került kockázva, amit pici olívaolajon megpirítottam, majd hozzáadtam kockára vágott almadarabokat, amiket fedő alatt puhára pároltam. Az egészet megszórtam egy kis wok fűszerkeverékkel. Amikor az alma megpuhult, hozzáadtam egy kis szeletelt mandulát, majd a kelbimbókat, hogy újra átmelegedjen. Rizzsel tálaltam.

Húsvéti étkek világszerte

Olaszországban a galamb formára mintázott kalácsot, a Colomba Pasqualét teszik a húsvéti asztalra. A panettonéhoz hasonló süteményt több országban is készítenek a húsvét kapcsán. Ilyen például acozonac, ami Bulgáriában és Romániában igen népszerű. Közép-Olaszországban pizzellét is készítenek húsvétkor, ami egyfajta sült ostya. Nápoly környékén a pastiera, a fűszeres, ricottával gazdagított tészta a húsvéthoz köthető sütemény.

Spanyolországban tipikus húsvét vasárnapi menü a sült bárány és a creme catalana, illetve a húsvétkor szinte minden pékségben kapható, olívaolajjal készült édes péksütemény, a torrija. Ezek az ételek inkább regionálisak, mint nemzetiek, tehát nem beszélhetünk egységes spanyol húsvéti menüről. Katalóniában a La Mona de Pascua nevű, tojásfehérjében gazdag mandulás sütemény jellemző erre a tavaszi ünnepre. Kasztília és Leon környékének a Hornazo a jellemző húsvéti étele. A tésztát hússal, kolbásszal és tojással töltik, de sok helyen készítik mandulával és ánizzsal. Madrid környékén Bartolillos madrilenos-t szoktak húsvétkor sütni, ami pudinggal töltött kalácsféle.

Angliában az anyák napján is gyakorta készített simnel torta, valamint a hot cross buns kerül az asztalra. A hot cross buns a régi angolszászoktól ered, akik a tavasz istennő tiszteletére sütötték ezt az édeskés zsömlét, de persze az édes cukorkereszt a tészta tetején manapság már a keresztény húsvétra emlékeztet. A középkor óta ismert simnel gyümölcsökben és marcipánban gazdag torta, ami Britannia mellett Írországban is nagy hagyományokkal bír. A torta tetején általában 11 golyóbist helyeznek el, ez jelzi Jézus igazi apostolait (így értelemszerűen Júdás kimarad). Húsvétkor az angol háztartásokban még többféle keksz is készül a vendégek fogadására. 

Amerikában legszívesebben mézes sült sonkát esznek húsvétkor, mellé sok-sokzöldséget, tojást. A hot cross buns zsemle errefelé is nagyon kedvelt, hagyományos nagypénteki sütemény.
Amerikában és Kanadában nagyon kedvelik a Peeps-et, ami mályvacukorból formált húsvéti figurákat takar. Az ötvenes évek óta gyártják, általában a húsvéti kosarakba szoktak tenni belőlük.

Lengyelországban a nálunk megszokott húsvéti ételek kerülnek az asztalra. Az erősen katolikus országban nagy hagyománya van annak, hogy az asztalra kerülő ételből készített kosarat a vacsora előtt a nagyszombati misén a pap megáldja. A sonka, a kalács és a tojás mellett azurek, azaz savanyú krumplileves is része a hagyományos lengyel húsvéti menünek. A húsvéti desszert a mazurek és a babka. A babka egy élesztős, kuglófszerű édesség, amit a lengyeleken kívül az ukránok és a szlovákok is nagyon kedvelnek. A mazurek egy diós piskótaszerű tészta, amit szintén kifejezetten húsvétra készítenek.

Franciaországban a legtöbb esetben levendulával, mézzel, provence-i fűszerekkel megbolondított báránycomb kerül az asztalra, de kedvelt étel ilyenkor a bárányragu is. 

Németországban nagycsütörtökön - ha lehet - csak zöld ételeket, péntek este pedig halat esznek. Húsvét vasárnap általában bárány kerül a családi asztalra, illetve az Osteramm, a bárány alakú sütemény.

Portugáliában a 17. század óta töretlen népszerűségnek örvendő folar a húsvét meghatározó péksüteménye. A folarnak északon inkább sósan vagy citrommal, ánizzsal esetleg egy csipetnyi fahéjjal ízesített változatai léteznek, míg délen meglehetősen édesen, szegfűszeggel, fahéjjal és jó sok karamellel készítik. Sok esetben a tészta fonatai közé elrejtenek 1-2 tojást.

Görögországban húsvét vasárnap bárányt sütnek, míg a kerti fák árnyékában álló hosszú asztalokon tojás, kenyér, húsvéti kalács és különböző saláták sorjáznak. Nagyszombaton az esti mise utáni vacsora része a koulourakia, a húsvéti vaníliás keksz, amit általában tea vagy kávé mellé kínálnak. Ahogy a legtöbb európai országban, úgy Görögországban is asztalra kerül az édes péksütemény, a kalácsszerű tsoureki. A fonatokat általában szezámmaggal hintik meg, és gyakran ültetnek a kész kalácsra pirosra festett tojásokat.

Oroszországban az ortodox húsvét egyik fontos eleme a kulich, az orosz kalács. Hasonlóan fontos és szimbolikus jelentőségű a paskha, a formára nyomott friss házi sajt. A lenyomat a sajton általában vagy keresztet formál vagy két cirill betűt, ami a „Krisztus feltámadt” szöveg rövidítéseként értelmezendő.

Ausztráliában a húsvét a nyár végét jelöli. A nyúl kontinensükön véghezvitt pusztításai miatt inkább a helyi erszényes állatkák szimbólumai találhatók meg a húsvéthoz kapcsolódóan.

forrás: www.mindmegette.hu

2010. 03. 24.

Brokkoli krémleves

Egy jó kis tavaszköszöntő leves, finom és tápláló.
Az elkészítése nagyon könnyű és gyors. Egy fej vöröshagymát és néhány gerezd fokhagymát pirítunk pici olívaolajon, majd hozzáadjuk a kockákra vágott krumplit és felöntjük vízzel. Kb. annyival, hogy épphogy ellepje. Sóval, borssal ízesítjük és 10-15 perc múlva hozzáadjuk a brokkolirózsákat, és még egy kis vizet. Én most mirelitet használtam. 5-10 percig még rotyognak együtt, közben hozzáadunk egy kis szerecsendiót.
Amikor mindkettő megpuhult, leturmixoljuk és visszatesszük még egyet összerotyogtatni. Ha kevés volt a víz, tejszínnel vagy tejföllel fel lehet turbózni.
A tálaláskor a leves tetejére reszelhetünk sajtot és piríthatunk bele gluténmentes kenyérkockákat. Én most leegyszerűsítettem és mikróban a kenyérszeletekre pirítottam egy kis sajtot. :)

2010. 03. 01.

Olaszos tészta

Néhány napja gombás tésztát szerettem volna készíteni, de sajnos a gomba nem bírta addig, így kicsit módosult a terv. Nagyon egyszerű és izgalmas ízvilág kerekedett ki belőle.
A tésztát kifőztem (én a Tóthék tésztáját használom leggyakrabban, ebből is a zöldséges csavart változatát). Ehhez készült egy paradicsomos mártás: bacon-t (pl. Délhús) apróra vágva megpirítottam, majd rádobtam kicsit a fokhagymát, és ebbe került a konzerv paradicsom összevágva. Fűszerként só, bors, bazsalikom, oregánó és kakukkfű került bele.
A tésztát összekevertem a paradicsomos mártással, majd belekevertem apróra vágott rukkolát és szétmorzsolt gorgonzola sajtot.

2010. 02. 17.

Pulykamell zöldborsmártással, krokettel és rukkolasalátával

A hétvégén csináltam jó nagy adag gluténmentes krokettet, az egyik részét megsütöttem ebédre, a nagyobb részét pedig adagokban lefagyasztottam. Ez egy olyan köret, ami sokak kedvence, de nem mindig áll neki az ember szívesen. Jó néha csak előkapni a fagyasztóból, mint a gluténes változatokat.

Krokett hozzávalók:
50 dkg krumpli
30 dkg gluténmentes liszt (pl. Coelipan)
1 ek. vaj/zsír
só, bors
bundához: liszt, tojás, zsemlemorzsa (pl. Mester család)

Krokett elkészítése: A krumplit héjában megfőzzük, majd megpucoljuk és krumplinyomóval szétnyomkodjuk. Só, bors és egy kis vajjal (pl. Rama) összekeverjük és hozzáadjuk fokozatosan a lisztet. A tésztából krokett nagyságú rudakat gyúrunk. A kroketteket lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk és olajban kisütjük.

Most kivételesen a gombhoz kerestem kabátot, így a krokett mellé pulykamell szeleteket sütöttem zöldborsmártással kiegészítve.
A pulykamellett sózva, borsozva pirosra sütöttem egy serpenyőben pici olajon.
A mártás is nagyon egyszerű: 1 ek. vajban 3 ek. zöldborsot pirítunk, majd megszórjuk 1 ek. kukoricaliszttel és felöntjük 2 dl tejszínnel. Én adtam hozzá még egy kis tejet is, mert eléggé besűrűsödött. Lehet még mustárral ízesíteni.

Az egész mellé még kiegészítésként bekerült egy kis egyszerű saláta: rukkola és félbevágott koktélparadicsom, amire került egy kis balzsamecet.

Gluténmentes húsgombócleves

Nemrégiben úgy készítettem a húsgombóclevest, hogy a rúd (GM) párizsiból egy darabot ledaráltam és ezt használtam alapnak a gombóchoz. Került mellé kis aprított hagyma, tojás, só, bors és zsemlemorzsa (ebből én a Mester család gluténmentes kenyérmorzsáját szoktam használni). Az egészet összekeverve 15-30 percre beteszed a hűtőbe és sokkal könnyebb vele később dolgozni.

A leves elkészítése nagyon egyszerű. Vöröshagymát és fokhagymát futtatok pici olívaolajon, majd felöntöm forró vízzel és fűszerezem (só, bors, GM ételízesítő). Beleteszem a hosszabb ideig főzendő zöldségeket: egész hagymát, darabolt répát, karalábét, fehérrépát, zellert. Amikor majdnem megfőttek, hozzáadok egy kis konzerv borsót és beleszaggatom a húsgombócokat (ezt 2 evőkanál segítségével egyszerűen meg lehet oldani). A gombócoknak néhány perc főzés elég (max. 5-10 perc), aztán lehet is tálalni.