2010. 05. 30.

SERPENYŐBEN SÜLT LAZAC EPRES AVOKÁDÓ SALÁTÁVAL

A tegnapi vadas után ma egy könnyed, egészséges ebéd készült. Nagy kedvencem került ma az asztalra, a lazac. Az elkészítés a korábbiak alapján történt, gyömbérrel megszórva, szójaszósszal megöntözve sütöttem, majd citrommal locsoltam.

Az egészséges vonalat követve ma nem a megszokott krumpli vagy rizs készült köretként, hanem egy nagyon fincsi saláta szolgált kiegészítésként.
Tegnap sikerült beszerezni puhára érett avokádókat, így ez volt az alap.
Az avokádót körbevágtam hosszában, majd kicsit elcsavarva elválasztottam a két darabot. A magját könnyen ki lehet venni, ha már érett, és a gyümölcshúst egy kanállal ki tudjuk kanalazni.
A kikapart avokádót kis darabokra vágtam és egy tálba tettem salátalevelek társaságában. Ehhez került még a feldarabolt eper, ami nagyon jól kiegészítette az avokádó "semleges" ízét és színesebbé is tette a salátát. Tettem még bele magkeverekét, amiben napraforgómag, tökmag és hasonlók voltak.
A salátára öntetként egy kifacsart  citrom leve és néhány csepp olívaolaj került, valamint só, bors. Hűtőben 15-30 percig állni hagyva, még jobban összeérnek az ízek.

2010. 05. 27.

STRUCC STEAK GLUTÉNMENTES YORKSHIRE PUDDINGGAL, SZILVAMÁRTÁSSAL

Tegnap házassági évfordulót ünnepeltünk, így különleges vacsi készült.

Korábban betettünk a mélyhűtőbe egy darabka strucc combot, ez most megfelelő alapanyag volt, hisz nem minden héten eszik az ember ilyet. :) Ma már elég könnyen beszerezhető ez a hús is, és egyáltalán nem olyan drága. Ráadásul egészséges is (alacsony a zsír-, koleszterintartalma, magas a vas- és fehérjetartalma).

Strucc steak:
Steak sütésnél szinte kötelező bepácolni a húst, így lesz fincsi puha és omlós. A legjobb ha egész éjszakán vagy akár napokon át pácolódik, nekem most kb. fél napot sikerült, de így is érezhető volt a hatás. A pácolásnál nagyon jól jön egy vákumozható doboz, de jó módszer a Nigella-féle zacskós pácolás. Azt is jó tudni, hogy a pácolásnál nem használunk sót, csak sütéskor. Ez esetben még sütésnél sem használtam és nem is hiányzott.
A strucc combot felszeleteltem vastagabb szeletekre és kikloffoltam őket. A szeleteket bekentem a következő masszával: 4-5 ek. mustár, 1 vöröshagyma, 3 g. fokhagyma, frissen őrölt bors, korriander, oregano és tárkony. A bekent hússzeleteket betettem egy dobozba, és került rá olaj, majd jól lezárva betettem a hűtőbe. (Sütés előtt kb. fél órával ki kell venni, hogy felvegye a szobahőmérsékletet.)
Sütéshez a goffrisütő grilles lapját használtam, nem kell túl sok idő neki, 6-8 perc alatt puhára és omlósra sül. (Persze attól függ, ki hogy szereti.)

Gluténmentes yorkshire pudding:
Ez egy brit különlegesség, amit kifejezetten sült húsokhoz szoktak pl. készíteni köretként. Néhány napja Nigella pont ilyet csinált a tv-ben, és kedvet kaptam hozzá.
Mielőtt hozzákezdtem, megnéztem néhány videót és elolvastam több receptet is, és kb. mindenki máshogy csinálja. Így hasraütés szerűen próbáltam ki az egyik receptet, ami végülis bevált, csak a tészta mennyisége nem lett eltalálva. Kicsit laposabb lett, mint szokott, de így is nagyon finomra sikerült. Talán a Coelipan miatt (amiben burgonyapehely, burgonyakeményítő van) még krumplis íze is lett, egyszóval olyan volt kb. mint egy krumplisfánk. Már ezer éve nem éreztem ilyen ízt. :)

Hozzávalók:
120 g gluténmentes liszt (pl. Coelipan)
1 tojás
6 ek. hideg víz
1 dl meleg tej

Elkészítés:
A lisztet összekevertem a sóval, a tojást pedig a vízzel majd hozzáadtam a liszthez. Ezután belekerült a tej is. Az elkészült palacsintatészta szerű masszát legalább fél órát pihentetni kell.
A sütőt 220-230 fokra elő kell melegíteni úgy, hogy a tepsit/formát is betesszük az olajjal/vajjal együtt. Én muffinformát használtam és Rama darabokat tettem mindegyik kis lyukba. Amikor elérte a megfelelő hőmérsékletet (szinte füstöl a vaj), kivesszük a formát és gyorsan beletesszük a tésztát. A 12 lyukas muffinsütőbe dupla adag tésztát simán lehet szerintem tenni.
Ne tömjük meg mint ha muffint sütnénk, mert a tészta elvileg nagyon-nagyon megdagad. A sütési idő 10-15 perc. (Amikor már jól megdagadt és aranybarna a teteje, akkor jó.) Miután megsült, kapcsoljuk le a sütőt, de néhány percig még ne vegyük ki, pihentessük nyitott sütőajtó mellett.

Szilvamártás:
Ez akár el is hagyható, mert a húsi nagyon ízletes ilyen páccal.
A kimagozott szilvákat vörösbor és víz keverékében feltesszük főni. Cukorral, pici sóval, szegfűszeggel és fahéjjal ízesítjük. Amikor az alkohol már elpárolgott és a szilva megpuhult, kicsit kihűtjük és leturmixoljuk. Ezután visszatesszük a tűzhelyre, és kukoricalisztes tejföllel behabarjuk.

2010. 05. 24.

GLUTÉNMENTES "MALAKOFF TORTA"

Hétvégén ünnepeltük édesapám szülinapját, és elterveztem, hogy elkészítem a család kedvenc tortáját, amit annak idején szinte minden évben min. 1x ettünk, gluténos verzióban.
A torta alapja a babapiskóta, a gluténmentes variációból viszont nem egyszerű megcsinálni, ezért most piskóta tésztából próbáltuk ki. Nagyon jól sikerült, elég hamar el is fogyott. :)
A neten körbenézve kiderült, hogy a malakoff tortának nem pont ez a receptje, de mi valamiért így hívtuk mindig. A lényeg, hogy nagyon finom, nem túl édes és eddig mindenkinek ízlett, aki megkóstolta.

Hozzávalók:
20 dkg mogyoró (sötétbarna héjú)
babapiskóta/piskótatészta
2 tojás
15 dkg Rama
15 dkg porcukor
tej
rum aroma

Elkészítés:

1. Piskóta sütés
Hozzávalók: 6 tojás, 6 ek. cukor, 1 cs. vaníliás cukor (pl. Haas), 6 ek. gluténmentes liszt, 1 cs. sütőpor, (pl. Haas) só.
Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a cukorral habosra keverjük, a fehérjét pedig pici sóval kemény habbá verjük. A liszthez hozzáadjuk a sütőport, majd a tojássárgás cukrot, ezután pedig a fehérjehabot óvatosan és fokozatosan hozzákeverjük. A 180 fokra előmelegített sütőben 20-30 perc alatt aranysárgára sütjük. Az első kb. 20 percben nem szabad a sütő ajtaját kinyitni, mert összeesik a tészta!!

2. A piskóta tésztát kihűteni és vízszintesen 3 részre felszeletelni. Én eleve kör alakú tortaformában sütöttem a piskótát, a piskóta karikák így könnyedén visszahelyezhetőek a formába.

3. A mogyorót le kell darálni, majd a tojással és kb. 1 dl tejjel felfőzni. A sűrű masszát ezután ki kell hűteni.

4. A vajat a porcukorral ki kell keverni, és hozzáadni a mogyorós masszához, és jól kikeverni az egészet,  ez adja a torta krémjét. Érdemes robotgéppel dolgozni.

5. A tortaformába belekerült az 1. piskótalap, amit langyos rum aromával ízesített tejjel locsoltam. 1 karikára kb. 1-2 dl tejet használtam. Jól át kell áztatni, de ne annyira, hogy később szétessen vagy ne legyen szeletelhető. A meglocsolt tésztára került egy a krém fele, majd megint tészta és krém, a tetejére pedig tészta kerüljön mindig!! A felső tésztalapot is meglocsoltam.

6. Az elkészült tortát 1 éjszakára hűtőbe kell tenni. (Tortaforma helyett lehet pl. lábosba pakolni a rétegeket, és éjjel összeáll, majd másnap kiborítható egy tálcára.)

7. Másnap tejszínhabbal be kell vonni. (Én most csak a tetejére tettem, de az oldalára is lehet tenni, akkor még szebben mutat.) A tejszínhabra díszítésként egész mogyorók és csokidara került.


2010. 05. 19.

GLUTÉNMENTES KEFIRES SÜTI

Hétvégén egy gyors kevert tésztás, kefires süti készült. Azon kívül, hogy egyszerű és gyors, ezerféleképp elkészíthető, hisz bármilyen gyümölcsöt tehetünk a tetejére. Lényege, hogy minden hozzávalót a kefires dobozzal mérünk ki.

Hozzávalók:
2 kefir (esetleg joghurt)
4 doboz gluténmentes liszt (én Coelipan-t használok)
1 doboz cukor
1 doboz olaj
4 tojás
1 cs. vaníliás cukor (pl. Haas)
1/2 cs. sütőpor (pl. Haas)

Elkészítés:
A fentieket összekeverjük, tepsibe öntjük, a tetejére jó sok gyümölcsöt halmozunk és 20-30 percig sütjük. Mi most a tésztába egy kis kakaót is kevertünk, gyümölcsként pedig banánkarikák kerültek.

GLUTÉNMENTES SAJTOS TÉSZTA

Egy igazán gyors ebéd vagy vacsora.
Én általában a Tóthék tésztája családból szoktam a zöldségeset készíteni, de bármilyen gluténmentes tészta megteszi.

A tésztát kifőzöm. A főtt tésztát sózom, borsozom, összekeverem tejföllel, amit megbolondíthatunk zúzott fokhagymával. Teszek bele kockákra vágott gluténmentes sonkát, párolt brokkolit, esetleg karikázott újhagymát és az egészet megszórom frissen reszelt parmezán sajttal. (A brokkolit nagy átlagban a fagyasztóból veszem elő és néhány darabot mikróban felolvasztok, ez tovább gyorsítja a dolgot.)

2010. 05. 16.

TEJSZÍNES FEHÉRBOROS HÚSSZELETEK

Pénteken egy régi receptet kerestem elő, mert már rég ettünk ilyet és ez az egyik kedvencünk.
Lehet csirke-, pulykamell szeletekből, de akár sertéscombból, karajból is készíteni.

Hozzávalók:
4 szelet hús
5 dkg Rama
1 vöröshagyma, néhány gerezd fokhagyma
1 ek. mustár
pirospaprika
só, bors
1 dl fehérbor
1 dl főzőtejszín (pl. Parmalat)
2 tk. kukoricaliszt
5 dkg sajt

Elkészítés:
A hússzeleteket (én most pulykamellet használtam) serpenyőben elősütjük, majd kivesszük őket. A megmaradt zsiradékban a hagymákat megpirítjuk, hozzáadunk pirospaprikát, fehérbort és mustárt és ebbe visszatesszük a húsikat. 20-30 percig pároljuk, amíg kimegy az alkoholtartalom. A húst ezután tűzálló edénybe tesszük, a serpenyőben maradt hagymás, boros mártásalaphoz hozzáadjuk a lisztes tejszínt és összeforraljuk. Ezt locsoljuk a hússzeletekre és az egész tetejére reszelt sajtot szórunk. Alufólia nélkül betoljuk a sütőbe, de csak annyira, hogy a sajt rápiruljon.
Rizzsel szoktam tálalni.

2010. 05. 13.

RÁNTOTT MOZARELLA DIÓS BUNDÁBAN

Mivel a sajthoz nagyon jól illik a dió, a gluténmentes zsemlemorzsába (pl. Mester család) most durvára darált dió is került. A tojásba egy kis sót és bazsalikomot szórtam. A felszeletelt mozarellákat tojásba, majd a diós morzsába duplán forgattam és néhány perc alatt serpenyőben megsütöttem.
A sajt mellé tepsis krumplit csináltam: a karikára vágott krumplikat elhelyeztem egymás mellé egy jénaiba és megszórtam sóval, bazsalikommal. Tettem rá pár csepp olajat, felkarikázott újhagymát, a tetejére pedig szeletelt feketeerdei sonkát. Alufóliával letakarva sült 45-60 percig, majd fólia nélkül pirult kb. 10-15 percet.

2010. 05. 11.

HÁZI MÁJKRÉM GLUTÉNMENTESEN

A hétvégéről megmaradt pulykamájból tegnap házi készítésű májkrém készült.

Egyszerű megcsinálni és legalább tudjuk mi került bele, garantáltan gluténmentes és nincs teletömve ízfokozókkal, színezőkkel, egyéb E-betűvel.

Csináltam egy pörkölt alapot, tehát vöröshagymát pirítottam, megszórtam pirospaprikával majd felöntöttem vízzel. Beletettem a felkockázott pulykamájat és majorannával, kakukkfűvel fűszereztem.
Amikor a máj megfőtt, egy lilahagymával bekerültek az aprítógépbe (persze előtte a májat lehűtöttem). Pici só és Rama került még bele, és krémes állagúra kevertem.
Nagyon fincsi lett, férjem csak úgy kente a pirítósokat egymás után. :)

2010. 05. 10.

GLUTÉNMENTES ZÖLDBORSÓFŐZELÉK

A mai menü zöldborsófőzelék sült virslivel.

Vöröshagymát pirítottam, majd hozzáadtam a zöldborsót. Rászórtam egy pici cukrot és sót, összeforgattam, majd felöntöttem egy kis vízzel. Tettem hozzá még ételízesítőt és pároltam kicsit. Miután a borsó megpuhult, megszórtam kukoricaliszttel és elkezdtem felönteni laktózmentes tejjel. Ízlés szerint lehet sűríteni, vagy több tejjel felfőzni. Én szeretem, ha nem csak borsóból áll. :)
A virslit bevagdostam és serpenyőben pirosra sütöttem.

PULYKASZÁRNYLEVES ÉS MÁJ VAJBAN SÜLT KÖRTÉVEL

Pénteken épp a paprika tv-re tévedtem és a kulináris randevúkban felkaptam a fejem az egyik receptre. Egyébként is májat terveztem a hétvégére, amihez még nagyobb kedvet kaptam a műsor láttán.

Máj vajban sült körtével:
A körtét cikkekre szeleteltem, majd egy serpenyőben vajban addig sütöttem, amíg színt kapott. Ekkor a körték kikerültek egy tányérra, és a maradék vajban kisütöttem a pulykamájakat. A májat frissen tört zöldborssal, egy kis majorannával és kakukkfűvel fűszereztem, majd amikor átsültek, visszatettem mellé a körtét és öntöttem rá egy kis fehérbort. Így együtt pároltam, amíg az alkoholtartalom elpárolgott. Az eredeti receptben almabort használtak, és pirítóson tálalták, így én sem csináltam hozzá külön köretet.

A máj előtt pulykaszárny levest falatoztunk, ami az egyik kedvencem.
Egy kis hagymát pirítottam, rátettem a pulykaszárnyat és ezt is pirítottam kicsit majd felöntöttem vízzel. Sóval, ételízesítővel fűszereztem és főztem a húst egy darabig. Amikor már kezdett puhulni, mentek bele a zöldségek (sárga-, fehérrépa, karalábé, zeller, petrezselyem, vöröshagyma egészben). A végefelé hozzátettem még egy kis kockára vágott krumplit. A leveshez a Tóthék tésztája termékcsalád cérnametéltjét szoktam használni, ami pillanatok alatt elkészült. Lehet akár egy-két merőkanál levesben is főzni vagy bele a levesbe közvetlen.

2010. 05. 06.

CURRY-S CSIRKE

Ma valami gyümölcsös húst akartam csinálni, ezért elővettem reggel egy csirkemellet. Gyömbéres-fahéjas-mézes húsinak indult, aztán amikor megláttam az ananászkonzervet és eszembe jutott a maradék tejszín a hűtőben, inkább az indiai ízvilágot választottam.

A csirkemellet felkockáztam és pár csepp olívaolajon fehérre pirítottam, majd sóval, borssal ízesítettem. Így egy kis levet is eresztett. Mozsárban frissen "őröltem" korriandert, ezt hozzáadtam a húsihoz, egy kis gyömbérrel és curry-val együtt. Amikor kezdett elfogyni a lé, ananászlével pótoltam. A végefelé megszórtam még egy kis metélőhagymával, majd az egészet felöntöttem a maradék laktózmentes tejszínnel (kb. 1dl). Rizzsel és a húsira csurgatott mézzel tálaltam.

2010. 05. 05.

GLUTÉNMENTES PALACSINTA

Mi a leggyakrabban az amerikai palacsintát szoktuk elkészíteni, mert a gluténmentes lisztből nem mindig egyszerű a hagyományos, vékony tésztás palacsintát kisütni. Tegnap este viszont megkívántam a vékony, "strandolós" palacsintát.

A gluténmentes lisztkeverékhez adtam sót, tojást, egy kis cukrot, laktózmentes tejet, olajat és ásványvizet. Jól elkeverve, a tésztát kisütöttem a palacsintasütőben.
Töltelékként vaníliapudingot készítettem (pl. Haas), és került a palacsinta tetejére egy kis eper.

2010. 05. 04.

TEJSZÍNES-GOMBÁS GLUTÉNMENTES SPAGETTI

A hétvégi vásárláskor betáraztam egy doboz gombát, amit eredetileg meg akartunk grillezni. Gyakran szoktam a férjemnek ilyet készíteni, mert nagyon szereti. A gombát kockára vágva serpenyőben pár csepp olívaolajon szoktam meggrillezni, megszórva sóval, kakukkfűvel és petrezselyemmel. A kakukkfű iszonyatosan jó a gombához.

Ma viszont úgy döntöttem, hogy inkább tésztával készítem, mert önmagában a grillezett gomba nem túl laktató. A spagettit simán kifőztem, én a Schär-t szoktam használni.
A tejszínes mártás a következőképp készült. Vörös- és póréhagymát pirítottam egy kis olívaolajon, majd hozzátettem a felkockázott gombát és továbbpirítottam, megszórva sóval, kakukkfűvel. A sótól egy idő után levet ereszt, így én nem engedtem fel vízzel. Amikor már a gomba majdnem teljesen megpuhult, hozzátettem még fokhagymát és petrezselymet. Ezután következett a tejszín és tejföl keveréke, amibe egy pici kukoricalisztet is tettem. Összeforraltam, és tettem még bele egy kis dijoni mustárt. Tálaláskor az egészet megszórtam reszelt parmezánnal.

2010. 05. 03.

LAZAC WELLINGTON MÓDRA

A TAC-ban már egy ideje lehet kapni fagyasztott gluténmentes leveles tésztát, és ki szerettem volna próbálni, hogy milyen vele dolgozni.
Mielőtt gluténérzékeny lettem, sajnos nem volt dolgom a búzalisztes variációjával, így összehasonlítási alapom nincs, azt viszont tapasztaltam, hogy a gluténmentes variáció kicsit szétesős, repedezős. Gondolom, hogy más lisztből azért könnyebb vele bánni, mindenesetre elkészült az ebéd.

Az elkészítés a tészta töredezésétől eltekintve nagyon egyszerű és gyors. A lazac szeletet a tésztára helyeztem, amit sóztam, borsoztam. A halra spenótlevél került, és egy kis medvehagyma pesztó, ami ezesetben a fokhagymát pótolta. A tészta szélét be kell kenni tojással, és becsomagolni vele a halat. A csomagokat kiolajozott tepsibe tettem, a tetejüket szintén megkentem tojással és késsel beirdaltam a tésztát (mint ahogy a kacsamell bőrét szoktam) és kb. 20-30 percig sütöttem. Egy kis salátával tálaltam, amihez fokhagymás öntetet használtam, ez nagyon jól megy a spenóthoz.

2010. 05. 01.

GLUTÉNMENTES CSOKIS MUFFIN

Tegnap muszáj volt még az új konyhagéppel keverni valamit, és egyébként is desszertre vágytam, így egy kis muffin készült.
Mivel volt itthon egy tábla keserű csoki, amit én önmagában képtelen vagyok megenni, sütibe viszont nagyon jó alapanyag, csokis változatot csináltam most.

Hozzávalók:
1 tábla étcsoki
25 dkg gluténmentes liszt
sütőpor (pl. Haas)
1 cs. vaníliás cukor (pl. Haas)
6 dkg vaj (pl. Rama)
2 tojás
4 ek. cukor
1-2 dl tej

Elkészítés:
A csokit és vajat gőz felett megolvasztottam, majd a tűzről levéve hozzákevertem a tojásokat. Ezt hozzákevertem a többi összevalóval, majd a muffin sütőbe halmoztam a masszát és 180 fokon 20 percig sütöttem.

GLUTÉNMENTES TÖLTÖTT KRUMPLI

A krumplikat egészben betettem egy tepsibe, alufóliával letakarva, olaj nélkül sütöttem, hogy megpuhuljon. Amikor már majdnem teljesen puha, ki kell venni, félbevágni őket, és egy kiskanállal kivájni a közepét. A kikerülő krumplit apró kockákra vágtam, ha elég puha, krumplinyomóval össze is lehet őket törni. A krumplidarabokat összekevertem pirított füstölt tarjával, tejföllel, egy kis sajtkrémmel, jó sok fokhagymával és só, bors, bazsalikom került bele fűszerként. A masszát visszatöltöttem a krumplikba, és betettem őket egy kiolajozott tepsibe. Mivel én türelmetlen voltam és hamarabb kivettem az egész krumplikat, még visszatettem a masszával együtt alófóliával letakarva. Normál esetben bőven elég sajttal a tetejükön visszatolni a sütőbe és megpirítani. 
Nagyon finom és laktató így önmagában is. Egy kis zöldséggel tálaltam.