2009. 10. 28.

Gluténmentes hamburger

A hamburger nálam a pizzához hasonlóan sokáig eléggé hiányzott. Nem vagyok egy gyorsétterembe járós fajta, de a diétát megkezdve sokat jelentett, hogy bármely városban jártam és megéheztem, legalább egy salátát megehettem a mekiben. A hamburger viszont olyan dolog volt, amit időnként szívesen megettem volna a sali mellé. :) (Most már sok embertől olvastam fórumon, hogy simán bemennek a gluténmentes zsemléjükkel, és kérnek bele mekis hamburger húst és mindenhol meg szokták tudni oldani. Ezt még nem próbáltam, sokkal inkább az otthoni elkészítést.
Azt hiszem, a diéta megkezdése után legelőször akkor ettem hamburgert, amikor a férjem meglepett vele otthon a saját készítésű húspogácsáival. Nagyon édes volt, lement vásárolni, aztán bevonult a konyhába és nem engedett be. Egyszercsak elém került a tányér, 2 hatalmas gluténmentes zsemlével, benne a darált marhahúsiból készült húspogácsával, sajtszelettel, paradicsommal, salátával és ketchup-pal, mustárral, ahogy egy igazi hamburgernek ki kell néznie. Sőt, még sült krumpli is volt hozzá. :) Hát meg kell mondanom, kevés dolognak örültem úgy, mint ennek a meglepinek :).
Azóta rendszeresen szoktunk a húgomékkal együtt hamburger "party-t" rendezni, aminek ő is nagyon örül mindig.

A darálthúst összekeverjük felkockázott vörös-, lila- és fokhagymával, sóval, borssal és a húspogácsákat serpenyőben kisütjük. Sütünk hozzá hasábburit vagy karikákra vágott, héjában sült krumpli chips-et. Ezután ki szoktam tenni tányérokra karikákra vágott lilahagymákat, paradicsomokat, sajtszeleteket, mustárt és ketchup-ot és mindenki magának készíti el a maga kis szendvicsét, ízlése szerint.

Update (2014.)
A FreeFromFinom boltokban kapható frissen és helyben készült hamburger.

3 megjegyzés :

  1. Szia!

    Sok helyen kerestem már, de még nem láttam ezt a terméket. Te hol szerezted be?

    Köszi, Zsu

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zsu!Azt hiszem a Cora-ban találtam.
    (A Mirelite levele alapján pl. a Vadasmártást itt lehet kapni, gondolom, a többi termékeire is vonatkozik: CORA, CSEMEGE, METRO, TESCO, COOP, CBA)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Budán a Mamut I-ben van FreeFromFinom pékség az I. emeleten, ahol minden féle gluténmentes ételt lehet kapni.
    Isteni finom! :)

    VálaszTörlés