2009. 09. 15.

Gluténmentes lencseleves


Nem vagyok egy nagy főzelékes, de a lencsefőzeléket kiskorom óta nagyon szeretem. A lencsével leggyakrabban ilyen formában találkoztam. Ettem nagy ritkán lencselevest is, de magamnak még sosem készítettem. Mivel valamelyik héten ezt rendeltem a munkahelyemre a Speko-tól, és nagyon ízlett, gondoltam, megpróbálom itthon is. Meg is lett az eredménye, nagyon fincsi lett. :)
A mai rohanó világban az ember nem mindig tud előre gondolkodni és lencsét áztatni, így rászoktam a konzerves változatra, ami nagyon bevált. Bármikor elő tudom venni és pillanatok alatt tudok este másnapi ebédet főzni, vagy akár munka utáni vacsira. A Bonduelle konzervéből szoktam betárazni, ami gluténmentes.

A leves elkészítése nem túl bonyolult. 1,5-2 liter vízben feltettem a lencsét "főni", sóval, néhány babérlevéllel, 2 kis fej vöröshagymával, 2 gerezd fokhagymával.
Minekután konzervlencséről van szó, nagyon kis ideig kell főzni. Mindössze addig forraltam, amíg a babérlevél ízét felvette és a hagyma megfőtt benne. Egy bögrében kukoricalisztes tejfölt kevertem (1-2 dl tejföl), amit borssal, pirospaprikával és zúzott fokhagymával ízesítettem, majd ezzel behabartam a lencsét. Mielőtt levettem a tűzről, belekarikáztam Saga füstlit, és 1-2 percig még rotyogni hagytam. A virslivel még gazdagabb és laktatóbb, ami persze el is hagyható. (A levesbe belefőzhetünk répát, fehérrépát, és egyéb zöldségeket is.) A tálaláskor megszórtam kis petrezselyemmel, amitől nemcsak színesebb, de ízesebb is kicsit.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése