2010. 01. 02.

Gluténmentes sztrapacska


A szilveszteri gasztrónomiai "megpróbáltatások" után ki akartam próbálni a túrós sztrapacskát, ugyanis én még eddig sohasem ettem (régen gluténos formában sem). Elég nehézkesen indult a dolog, talán a gluténmentes liszttel nem úgy viselkedett a krumpli, ahogy kellett volna (pedig nem gyakran fordul elő már, hogy problémát jelent a gluténmentes liszt használata).. Mindenesetre elkészült az ebéd, és férjuram szerint annyira nem is rossz :).
A következőképp csináltam. Néhány szem krumplit (3-4) megpucoltam és lereszeltem (apró lyukú reszelőn kell), majd adtam hozzá 1 tojást, sót, borsot és annyi lisztet, hogy egy nokedli tészta sűrűségű masszát kaptam. Mivel a nokedliszaggatón ezesetben nem sikerült galuskákat szaggatni, 2 kanál segítségével csináltam nagyobb galuskákat. Ezeket forró vízbe téve néhány perc alatt megfőztem, majd kiszedtem (amikor feljön a víz tetejére, akkor jó). Közben felkockázott bacon-t (pl. Ringa) sütöttem egy nagy serpenyőben, a szalonnákat kiszedtem és a megmaradt zsírjában felforrósítottam a galuskákat. Miután kicsit megpirultak, hozzákevertem a túrót (eredetileg brindza vagy juhtúró kell hozzá, én most sima bakonyi túróval próbáltam). Amikor a túró is átmelegedett, a galuskákat tányérba szedtem, fokhagymás tejföllel "megöntöztem" és a pirított szalonnákat a tetejére szórtam.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése