2010. 06. 14.

PULYKAFALATOK PALACSINTATÉSZTÁBAN KELKÁPOSZTA SALÁTÁVAL

A spenóthoz hasonlóan a kelkáposzta sem egy közkedvelt zöldség, ebből is leginkább főzeléket szoktak csinálni. Nem tudom miért, de valahogy nyersen nem sűrűn készítenek belőle bármit.
Főzelékben én nem igazán szeretem, de már egy ideje tervezem, hogy nyersen is kipróbálom.
Sokkal ízletesebbnek bizonyult, ráadásul nyersen benne marad az összes vitamin és tápanyag.

A kelkáposzta volt az alapötlet, salátának szántam, ehhez készültek a palacsintatésztában kisült pulykamell falatkák. (A falatok pedig a kelkáposzta fedőleveleire kerültek, így még gusztusosabban lehet tálalni.)

A húst gondolom nem kell nagyon részleteznem, csináltam egy sűrű palacsintatésztát kukoricalisztből, tojásból, sóból és tejből. Reszeltem bele egy kis sajtot is, és ebbe forgattam a felcsíkozott pulykamelleket. Pici olajban kisütöttem őket.

A salátába került felaprított kelkáposzta, paradicsom, kígyóuborka. Öntetként pedig balzsamecet és cukor, só, bors.

SPENÓTOS TÉSZTA FETASAJTTAL

A spenótból általában főzeléket csinálnak, amit a gyerekek nagy része utál. Szerencsére most már egyre többen szeretnek kísérletezni és elszakadni a tipikus magyar ételektől.
Sokkal izgalmasabb tud lenni a napi étkezés, ha az ember szeret új ízeket, dolgokat megkóstolni. Ami pedig a legjobb, hogy 15-30 perc alatt szinte ünnepi fogások kerülhetnek az asztalra, így munka után is könnyedén ehetünk finomakat.

A spenót nekem sem volt a kedvencem, az utóbbi 1-2 évben kezdem megszeretni, mert rájöttem, hogy a "csúnya zöld" főzeléken kívül mennyi minden mást lehet belőle készíteni. Sokan használják a mirelit spenót püréket, és így nem is tudják milyen más, ha pl. spenót levelekből készítünk valamit. Annak, aki nem szereti a spenót főzeléket, érdemes megkóstolnia a nyers spenót leveleket, mert teljesen más íze van így, akár salátának is elkészíthető.
Én most bébi spenót leveleket kaptam, amiből egy igazán frissítő, üdítő nyári tésztaétel készült. Ilyen melegben nagyon jól esett.

Egy lábosban lilahagymát pirítottam egy kis olívaolajon, majd belekerült jó sok fokhagyma (ami a spenóthoz elengedhetetlen). Nem kell sokáig pirítani, csak épphogy megpuhuljanak. Ekkor belekerültek a felaprított spenótlevelek, amiket kicsit megfonnyasztottam és az egészet meglocsoltam citromlével, valamint belereszeltem egy kis citromhéjat. Közben kifőztem a gluténmentes tésztát.
Az elkészült tésztára halmoztam a megfonnyasztott spenótot, megszórtam fetasajttal és friss bébi spenót levéldarabokkal.

JUHTÚRÓVAL TÖLTÖTT GOMBAFEJEK

A hétvégi nagybevásárlás alkalmával szereztünk nagyobb gombafejeket és elhatároztuk, hogy jól megtömjük kapros juhtúróval.
Be kell valljam, még sosem ettem juhtúrót, ezért sütés előtt belenyaltam, hogy tudjam mire számítsak. Meg kell mondjam, már értem, miért is vannak oda érte és miért nem szimpla tehéntúrót nyomkodnak szegény gombákba. Valami hihetetlen finom, krémes és lágy, legszívesebben csak úgy felfaltam volna magában az egészet. :)
A krémessége miatt mi nem kevertünk bele tejfölt sem, és nem pirítottunk hagymát a gomba tönkjével. Egyszerűen a kaporral ízesített juhtúrót a gombafejekbe töltöttük és kb. negyedórára betoltuk a sütőbe. Az elkészült gombákra még egy kis friss kakukkfű került. Krumplipürével ettük.

2010. 06. 11.

TONHALAS TORTILLA

A tegnapi oldalas után, ebben a dög melegben valami egyszerű, könnyed ebédre vágytam. Sajnos nagybevásárlás előtt állva kifogytunk a zöldségekből, pedig leginkább egy saláta esett volna jól. Ahogy nyári ételötletek után kutattam a neten, felmerült a tortilla lehetősége. Nagyon sokan pikáns, fűszeres csirkehússal készítik, én most tonhalas variációt készítettem.

Sosem csináltam még tortilla-t, főképp nem gluténmentesen, így nem tudtam lesz-e ebédem, de már régóta ki akartam próbálni. A tortilla eredetileg is kukoricalisztből készül, de itthon leginkább búzalisztes változatát árulják a boltokban. Sok ételnél a gluténmentes liszt másképp viselkedik, de gondoltam, ha a mexikóiak képesek kukoricalisztből ilyet készíteni, akkor ennél pont hogy nem lesz probléma a glutén.
A tapasztalat kicsit mást mutatott, legalábbis így elsőre. Magát a tésztát meglepően jól meg tudtam csinálni, a nyújtásnál viszont előjött a szokásos a töredezési probléma. Azt sajna nem tudom, hogy az eredeti tortilla-nak milyennek kellene lennie, lévén, hogy a bolti búzalisztes tortilla nem minta. Mindenesetre elég jóra sikerült a töltelékkel és nem maradtam éhen. :)
A megsült tortilla-kat alufóliával letakartam, és így kissé felpuhult, és könnyebben kezelhető, félbehajtható lett.

Tortilla hozzávalók (4 személyre):
30 dkg gluténmentes liszt (én a Coelipan-t és kukoricalisztet 2/3-1/3 arányban kevertem)
4 ek olaj
sütőpor
langyos víz (kb. 3 dl)

A liszthez hozzáadtam a sót, sütőport, olajat majd a víz felét. Jól elkevertem és elkezdtem hozzáadni a maradékot, annyit, hogy egy jól kezelhető, nem ragacsos tésztát kapjak. 5-10 percig kell dagasztani, 10-12 gombócba szedni, majd 15-20 percig nedves konyharuhával letakarni.
A pihentetés után a gombócokat 1-2 mm-es kör alakra kell nyújtani és a palacsintához hasonlóan barna foltosra sütni mindkét oldalát.
(Én féladagot csináltam, így 6 kisebb lap lett, ez bőven elég 2 főre szerintem.)

Tonhalas töltelék:
Egy nagyobb tonhalkonzervből kiöntöttem az olajat egy lábosba, amin újhagymát pirítottam, de csak épp annyira, hogy megpuhuljon és ne legyen nagyon erős. Ezután beletettem a tonhalat is, szétnyomkodtam, majd meglocsoltam citromlével. A mirelit kukoricát közben mikróban felolvasztottam és hozzákevertem a tonhalhoz, összeforgattam és friss korrianderlevéllel, bazsalikommal fűszereztem.

2010. 06. 10.

SÜLT OLDALAS HÁZI BBQ SZÓSSZAL

Akármennyire próbálok egészségesen főzni és minél több zöldséget, gyümölcsöt enni, néhány könnyed nap után mindig megkívánok valami jó kis kiadós húsételt.
Nemrégiben betáraztam egy kis oldalast, amit leginkább akkor eszünk, ha hazalátogatunk szüleinkhez, ez került ma az asztalra. :) Isteni finom lett. Semmi különöset nem csináltam, de pont olyan ropogós lett, amilyenre vágytam már régóta és egy fincsi házi készítésű barbecue szósz is került mellé. 

Sült oldalas:
A húsi darabokat betettem egy jénaiba, sóztam, borsoztam és őrölt köménymaggal ízesítettem. A húsok közé jó sok fokhagyma került (ha nem beletömködjük, akkor is áthatja az egészet a fokhagymaíz, és így még jobban átsülnek a hagymák). Aláöntöttem még egy pici olívaolajat és vizet, majd alufóliával letakarva sütöttem 1-1.5 órát. Időközben néha meglocsoltam a lével. Amikor a hús megpuhult, levettem az alufóliát és a hús mindkét oldalát 10-15 perc alatt jó ropogósra sütöttem.

Szósz:
Egy vöröshagymát kockára vágtam és pici olívaolajon megpirítottam, amibe belekerült 2 nagy gerezd fokhagyma. Amikor üvegesre pirult, megszórtam 1-2 ek. cukorral, majd felöntöttem ketchuppal és egy kis paradicsomsűrítményt vízzel higítva. Hozzáadtam még 1-1 ek. Worchester szószt és balzsamecetet, valamint 1-2 ek. mustárt. Az egészet 30-60 percig kell forralni.
(Lehet akár ebbe a szószba forgatva tepsiben kisütni a húst, vagy akár grillezni. Én most mártás szerűen használtam a húsi mellé.)

Köretként krumplipürét készítettem, amit én kicsit hígabban szeretek és a tejen, vajon kívül egy kis tejfölt is tettem bele. Az egészet pedig botmixerrel csináltam krémes állagúra.

2010. 06. 08.

NYÁRKÖSZÖNTŐ EBÉD - GLUTÉNMENTES GYÜMÖLCSLEVES ÉS CSÁSZÁRMORZSA

Akárhányszor családot látogatunk, sosem térünk haza üres kézzel. Ha mást nem, néhány üveg befőtt, lekvár mindig velünk utazik. Mivel már jó néhány gyümölcsbefőtt felhalmozódott a "kamrapolcon", és egyébként is beköszöntött a nyár, ma egy gyors gyümölcsleves készült, a maradék szilvából pedig császármorzsa "feltét".

Gluténmentes gyümölcsleves:
A befőtt gyümölcsöket (cseresznye, szilva, alma) kimagoztam, betettem egy lábosba és felöntöttem vízzel. Ízesítésként belekerült egy pici só, cukor, fahéj, forralt bor fűszerkeverék és lime-nak a leve.
Mivel a gyümölcsök már eleve puhák voltak, csak épp annyira forraltam össze, hogy az ízek összeálljanak, majd egy kis kukoricalisztes tejföllel behabartam és még egyszer felforraltam.

Gluténmentes császármorzsa:

Hozzávalók (2 fő részére):
12,5 dkg gluténmentes liszt (pl. Coelipan)
2 dl tej
2 tojás
5 dkg cukor
1 vaníliás cukor (pl. Haas)
5 dkg vaj (pl. Rama)

Elkészítés:
  • A tojást szétválasztottam, a sárgáját habosra kevertem a cukorral.
  • A tojásfehérjét kemény habbá vertem.
  • A lisztet összekevertem a tejjel és cukros tojással.
  • A vaj felét megolvasztottam és ez is belekerült a lisztes masszába.
  • A tojáshabot finoman beledolgoztam a tésztába.
  • A vaj másik felét felforrósítottam a serpenyőben, és beleöntöttem a tésztát.
  • Egy ideig hagytam egészben megsülni, hogy az alja megpiruljon, majd darabokban megfordítottam. Amikor a tészta nagyjából mindenhol átsült, folyamatos kevergetés mellett morzsás állagúra "tépkedtem" a fakanállal.


Általában házi sárgabarack lekvárral szokták enni, én most a befőttből megmaradt szilvákat főztem "lekvárnak". A szilvákat kimagoztam, a robotgépben felaprítottam annyira, hogy még kicsit darabos legyen. Kis cukorral kb. 20-30 percig főztem (fél üveg szilvát). Ez került végül a morzsára. Nagyon fincsi lett.