2009. 12. 19.

Egyszerű, gyors ebéd

Ma nem szerettem volna hosszas főzésbe kezdeni, és a maradék cukkinit mindenképp meg akartam a héten grillezni.. Ebből az lett, hogy tettem hozzá mindenféle fincsi zöldséget, és az egészet meggrilleztem serpenyőben. Került bele kockára vágott krumpli, lilahagyma, fokhagyma, cukkini, brokkoli, borsó, bébikukorica, répa. Az egészet megszórtam reszelt sajttal és főztem hozzá néhány virslit (Saga füstli pl. gluténmentes). Fűszerként só, bors, kakukkfű és egy kis kömény került rá.
Gusztusos és egészséges, kell ennél több? :) Persze egy fűszeres, grillezett csirke-, pulykamellel is nagyon fincsi, de tulajdonképp majdnem bármilyen húsételhez elkészíthető.

2009. 12. 18.

Gluténmentes mézeskalács

A liszterzekeny.hu-ról vettem a következő receptet, és nagyon fincsi lett, még a nem LÉ/GÉ munkatársaknak is nagyon ízlett.

20 dkg liszt (én az egészet coelipan-ból csináltam)
8 dkg porcukor
szódabikarbóna/sütőpor
csipet só
fahéj, gyömbér, szegfűszeg
1 ek. méz
1 tojás
2 dkg vaj (Rama, Liga)

A lisztet a cukorral, fűszerekkel, sütőporral, sóval összekeverni, a vajat/mézet/tojás gőz felett felolvasztani. A két részt összekeverni és jól összegyúrni, majd 1 órát pihentetni kell.
Meglepően jól lehetett a tésztával dolgozni, legfőképp ha a férjünk keze dolgozik rajta :).
A kinyújtott tésztából mindenféle formák készültek és mentek be az előmelegített sütőbe. Kb. 10-15 perc alatt el is készül.

2009. 12. 14.

Gluténmentes bundáskenyér


A mai vacsi bundáskenyér volt, sok-sok zöldséggel és sajttal.
Mivel én általában reggelire és vacsira is inkább kívánom a kenyeret (ebédre bőven elég a meleg étel), mindig van itthon gluténmentes kenyér. A Mester család kenyérporából készítem, általában heti 2x sütök belőle. Ebből nagyon könnyű bundáskenyeret csinálni, de próbáltam már a bolti, szeletelt kenyérből is. Azokból még inkább érdemes pirítóst, vagy bundást csinálni, mert önmagukban a legtöbb száraz.
Az alaprecept ugye tojásba mártott kenyér, olajban kisütve. Én sóval, borssal és fokhagymával vagy fokhagymasóval szoktam fűszerezni, és valamikor reszelt sajtot is teszek a tojásba. A fokhagymát általában arra használják, hogy az elkészült bundás kenyeret bedörzsöljék vele, de sokkal finomabb, ha az apróra vágott fokhagyma darabokat a tojásba teszed és úgy sül meg. Érdemes kipróbálni.
A bundáskenyérhez mostanában elengedhetetlen számomra a sajt és paradicsom, és még jobb plusz fokhagymával, újhagymával. (Régen imádtam hozzá friss tejet is inni, ez sajna már elmarad, mert a laktózmentes tej nem igazán illik hozzá az édes íze miatt.)

Baconos karaj gombamártással

Nagyon sokáig nem szerettem a gombát, talán én a csiperkével párosítottam a gombát, és emiatt utasítottam el az összes gombát, pedig nagy különbség van gomba és gomba között..
A laskagomba az egyik újdonság, amit megkedveltem. Ebből készült tegnap mártás.

Gombamártás: Pici olajon hagymát pirítottam, majd hozzáadtam a felkockázott gombát. Sóval, borssal és kakukkfűvel fűszereztem (a kakukkfű nagyon jól illik a gombához). Felöntöttem pici fehérborral, majd elpároltam,utána pedig felöntöttem egy kis vízzel. Közben tejfölhöz kukoricalisztet és még vizet kevertem és hozzáadtam a gombához. Felforraltam, majd hozzáadtam egy kis mustárt, petrezselymet és kész is. Nem igazán kell sokáig főzni a gombát. Miután kicsit kihűlt, az egészet leturmixoltam úgy, hogy nem baj, ha marad pár nagyobb darab gomba..
A mártás mellé karajszeletek készültek baconnal betakarva: a húst megveregettem, sóztam, borsoztam és egymás mellé elhelyeztem őket egy tepsibe. A szeletekre bacon szeletek (pl. Ringa) kerültek, hogy ne száradjon ki, mert a karaj hajlamos rá. 180 fokon 45-60 percig sül, majd fólia nélkül meg kell pirítani. Köretnek burgonyarösztit ettünk hozzá (Aviko):

Tonhalsaláta

Hétköznap általában a húsételeket fogyasztom, mert egy főzelék vagy saláta elég hamar "átfolyik" az emberen, ezért hétvégén gyakran csinálunk ebédre egy jó nagy tál salit. Tegnap egy tonhalsalátát dobtam össze.
Biztos van egy általános tonhalsaláta, én annyira nem ragaszkodom a zöldségekhez, mindig azt teszem bele, amihez épp kedvem van, pl. most nem lilahagymát, hanem újhagymát tettem bele..
Ami a saliba került: felkockázott jégsaláta, paradicsom, kígyóuborka, kaliforniai pirospaprika, és karikára vágott újhagyma.
Öntetként csak a halkonzerv olaját használtam és citrom facsart levét, valamint sóval, borssal fűszereztem. A halat pedig hozzákevertem a zöldségekhez.
Tonhalkonzervből gluténmentes például: http://www.hame.cz/hu/katalog/detail/?productId=13894

2009. 12. 12.

Sült banán másképp


A sült banánt a bundás almához hasonlóan szoktam elkészíteni, ma viszont bunda nélküli varáció lett belőle. A bundás változatot ugye bő olajban kell kisütni, így viszont az olaj részét megspórolhatjuk, hogy egészségesebb legyen. A banán egyébként nagyon hasznos gyümölcs, sok vitamin van benne, és előnyös a gyomorfekély, savasodás ellen is.
Két megpucolt banánt felkarikáztam, és kicsit megpirítottam, majd 1 evőkanál mézzel nyakonöntve tovább sütöttem. Az egész csak néhány percig tart, amíg átforrósodik és megpuhul. Egy kis forralt bor fűszerkeveréket is adtam hozzá. A banánt kis tálkába halmoztam és megszórtam magkeverékkel (mogyoró, aszalt gyümölcsök, mazsola, kókusz...). Igazán fincsi és tápláló uzsonna, vagy tízórai és desszertnek sem utolsó.

Brokkolis pulyka besamellmártással


Mostanság "divatos" a lúgosításról beszélni, de valójában tényleg nagyon sokan szenvednek az elsavasodástól és a refluxbetegségtől. Sajnos ez nálunk is téma, és próbálunk odafigyelni a táplálkozásra.
A brokkoli egy olyan zöldség, amely nemcsak a lúgosító étrendben alkalmazható, de sok vitamint (kálcium, vas, folsav, C-vitamin, B-vitamin..)  is tartalmaz.
Lehet belőle krémlevest, fasírtot és sok mindent készíteni, a mai menü a brokkolis pulykamell volt, besamellmártással, hozzá kakukkfüves rizzsel.
A pulykamell szeleteket picit elősütöttem egy serpenyőben (egy kis olívaolajon), fűszerként csak sót, borsot használtam. A megpirult hússzeleteket betettem egy jénaiba, erre kerültek a brokkolik. A brokkolit előtte sós vízben felforraltam és néhány percig főztem.
Közben elkészítettem a besamellmártást is: a visszamaradt olajba kukoricalisztet szórtam, és elkevertem, majd szép fokozatosan felöntöttem laktózmentes tejjel. Megsóztam, borsoztam és tettem bele szerecsendiót (néha bazsalikomot is szoktam). Addig kevergettem és adtam hozzá tejet, amíg a megfelelő mennyiségű és sűrűségű mártást kaptam, majd beleszórtam egy kis óvári köményes reszelt sajtot, és az egészet így felforraltam.
A hús+brokkoli kombóra ment a mártás és a tetejére még szórtam egy kicsit a sajtból, amitől szép barnára pirult a teteje. Először alufóliával lefefedve sütöttem 180 fokon kb. 35-45 percig, majd fólia nélkül is, hogy meg tudjon pirulni.
Köretként rizst főztem, amit egy kis tálkába halmoztam és kiborítottam a tányérba, hogy kicsit ízlésesebb legyen :), és megszórtam kakukkfűvel.

2009. 12. 08.

Angol édesség



Szülinapom alkalmából épp Londonban élő sógorom/sógornőm meglepett egy kis kinti finomsággal. Köztük volt egy csokiba vont keksz is, aminek egy az egyben olyan íze van, mint régen a csokis perecnek, már amennyire emlékszem. Ez lett az első számú kedvenc, kár, hogy itthon ilyet nem lehet kapni.
Ha esetleg kint jártok, mindenképp érdemes körülnézni, olcsóbbak és sokkal több helyen lehet gluténmentes sütiket, desszerteket kapni (pl. tesco és egyebek).

2009. 12. 07.

Kolbászos korhelyleves


Hosszabb ideig valahogy kimaradt a savanyúkáposzta a repertoárból, és most, hogy amúgy sem árt némi c-vitamint magunkhoz venni, gyakran eszegetem (akár csak az esti szendvics mellé).
A hétvégén kivételesen leves lett belőle, mert már rég ki akartam próbálni a korhely levest. Ez egy nagyon leegyszerűsített recept, nem kell sokat vesződni vele, mégis nagyon finom, ízletes és egészséges is.
Egy lábosban vöröshagymát pirítottam, majd a fokhagymát is hozzátettem, majd pirospaprikát szórtam rá és felöntöttem vízzel. Ekkor beletettem a savanyúkáposztát, kolbászkarikákat (én a Gyulait szeretem), valamint a zöldségeket (sárga-, fehérrépa, zeller, karalábé és egy kis petrezselyem). Összepároltam őket, majd felöntöttem vízzel és addig főztem, amíg a zöldségek megfőttek. Sóval, borssal és egy kis ételízesítővel fűszereztem, majd a tálaláskor kis tejfölt tettünk hozzá. (Az eredeti receptben húslé volt, de szerintem a káposzta és kolbász amúgy is nagyon intenzív ízt ad a levesnek.)

Pikáns laposhal krumplirózsákkal

A 7végi menü laposhal. Nagyon szép filézett szeleteket kaptunk, amiket én kettévágtam, mert akkorák, hogy 1 fél szelet elegendő egy adagnak. Mivel épp volt szép édeskömény is az áruházban, ami egyébként is megy a halételekhez, azt is felhasználtam. Felkockáztam, és szintén nagyobb kockákra vágott lilahagymákkal összekeverve megsózva állni hagytam.
A halat bepácoltam a következő hozzávalókba: 3 ek. szójaszósz (ezzel vigyázni kell, mert nem mindegyik gluténmentes), 3 ek. ketchup, 3 ek. sárgabarack lekvár és 2 ek. borecet, plusz előtte a halszeleteket sóztam, borsoztam. A pácolt halszeleteket pici olívaolajos serpenyőben megpirítottam. (Nagyon kevés idő kell neki, pl. a lazacnál sokkal hamarabb szétesik.)
Köretnek krumplirózsákat készítettünk, mert már rég ki akartuk próbálni, és a szülinapos receptkönyvet nézegetve pont találtunk egy ilyen receptet..
A krumplit héjában megfőzöd, meghámozod és összetöröd, majd tojással, egy kis vajjal és tejszínnel/tejjel elkevered (tulképp krumplipürét készít az ember). Sóval, borssal ízesíted (de akár egyéb fűszerekkel, fokhagymával is fel lehet turbózni). A pürét habzsákba teszed és kis rózsákat nyomsz egy tepsibe, majd az egészet aranysárgára megsütöd.

2009. 12. 01.

Libamell aszalt szilvával, körtével


Márton nap alkalmából nemrégiben libát sütöttünk.
A libamellet a kacsához hasonlóan sütöttem meg, a bőrét kockásra irdaltam és bőrével lefelé egy serpenyőben néhány percig sütöttem, majd kicsit fordítva is. Ezután betettem a húst egy jénaiba és megsütöttem (alufóliával letakarva, majd kis ideig fólia nélkül is).
Közben egy körtebefőtt levét lábosba öntöttem, és az aszalt szilvával együtt addig pároltam, amíg besűrűsödött. Gyömbérrel és fahéjjal fűszereztem, majd ment bele a körte is, amivel együtt összeforraltam.
A tálaláskor a libamellett vastagabb szeletekre vágtam, melléhalmoztam a gyümölcsragut. (Mivel mi vacsira ettük, nem készítettem külön köretet, persze adhatunk hozzá pl. krumplipürét, hagymás krumplit..)

Serpenyős marha tésztával


Újabb Gordon szerzemény, kicsit átalakítva..
A marha ez esetben pontosabban borjúcomb volt. A húst csíkokra vágtam, és bepácoltam: szójaszósz, olívaolaj, fokhagyma és reszelt gyömbér.
A serpnyőben hagymát pirítottam, megszórtam chillipaprika porral, majd beletettem a húst. Az egészet sóztam, borsoztam és összemorzsolt korrianderrel fűszereztem. Puhulásig pirítottam, és még mielőtt levettem, 1-2 kanál mézzel még átforraltam (ami még jobban kihozta a pikáns ízeket).
A húshoz spagettit főztem (Schär), és thai zöldségeket pároltam.

Tiramisu

Egyik nagy kedvenc, amit hétvégén megint elkészítettem, hogy még jobban menjen a Catan. :)
Nagyon egyszerű és gyors, de a legjobb csak másnap megenni, mert akkorra még jobban összeérnek az ízek.

Hozzávalók (4-6 személyre):
250-300 g krémsajt (mascarpone)
3 tojás
3 evőkanál méz
gluténmentes babapiskóta
gluténmentes kávé
keserű kakaópor

Elkészítés:
Csinálok 2 dl kávét (néha egy kis tejjel is fel szoktam higítani). A tojásokat szétválasztom, a fehérjéből kemény habot verek, a sárgáját pedig a mézzel és krémsajttal jól elkeverem. A krémbe óvatosan beleforgatom a fehérjéből készült habot (vigyázni kell, hogy ne törjön össze). Ez lesz a tiramisu krémje.
A gluténmentes babapiskótát kávéba áztatom, és ezekből leteszek 1 réteget a kis tálkák aljába. A gluténmentes piskótáknál is különböző az áztathatóság, valamelyiket akár 6-8 mp-ig is áztatni kell, de van olyan, ami 1-2 mp alatt szétázik. Ezt ki kell tapasztalni.
A piskóta rétegét befedem 1 réteg krémmel, majd megszórom keserű kakaóval, majd következik még 1 réteg áztatott piskóta, krém és a tetejére újra kakaó. (A kakaóport szitálni szoktam, úgy sokkal szebb lesz.:))